Faragó és Sándor minden idők legjobbjai között

Eredeti alapszabályának kötöttsége szerint a mindenkori legjobbak elitjének huszonegy tagja lehet. Húszan maradtak, mert közülük tavaly hajdani csodacsatárunk, Hidegkuti Nándor távozott az élők sorából. Az egyesület legutóbbi közgyűlése azonban némi változtatást eszközölt a szabályzatban, 23-ra emelte a tagok számát, tehát a most pénteken befogadott két új tag mellett majd még egy további hely is betöltésre vár.
A klub elnöke, a háromszoros olim-piai bajnok (1952, 1956, 1964) hajdani vízilabdázónk, Gyarmati Dezső idén Kossuth- és Jászai-díjas kiváló színművészünket, Sinkó Lászlót és Hegedűs Csaba alelnököt kérte fel a program levezetésére is. Az est vendégei között számos közéleti személyiség jelent meg, a kormányfő Medgyessy Péter, Boross Péter volt miniszterelnök, a gyermek-, ifjúsági és sportminiszter Jánosi György, valamint Deutsch Tamás egykori sportminiszter is rész vett az eseményen.
A Gerevich Aladárról, hétszeres olimpiai bajnok kardvívónkról elnevezett érmet az egyesület életműdíjként nyújtja át a kitüntetetteknek. A 2003. évi két díjazott: Koltai Jenő professzor és a kétszeres olimpiai bajnok legendás vízilabdakapu-védő, Jeney "Pierre” László. Az utóbbi 1947 és 1960 között 65 alkalommal szerepelt a válogatottban, a két olimpiai arany (1952 és 1956) mellett tagja volt a Londonban 1948-ban ezüst- és az 1960-as római játékokon bronzérmet nyert nemzeti együttesnek, valamint Torinóban (1954) és Budapesten (1958) Európa-bajnoki első helyen végzett gárdának is. A vízilabdázás valóban betöltötte, ma is betölti egész életét, mind a mai napig aktív szereplője a sportágnak, a Vasas szakosztály-vezetőségének meghatározó tagja.
Koltai Jenő pedig termékeny pályája során szinte egyedülálló sikereket aratott mint atléta-mesteredző, szakíró, szerző, sportvezető, pedagógus, egyetemi professzor. Maga is bajnok atléta, a magyar dobóiskola világhírű megteremtője, az olimpiai aranyérmes Németh Angéla (1968) és Németh Miklós (1976), továbbá az ezüstérmes (1964), kétszeres bronzérmes (1960, 1968) Kulcsár Gergely mentora, s rajtuk kívül megszámlálhatatlan hazai bajnoké és edzőé. Kevesen tudják, hogy edzői képesítést szerzett annak idején ökölvívásban, labdarúgásban és teniszben is. A Testnevelési Főiskolán tanársegédként kezdte, tanárként, docensként, tanszékvezetőként folytatta, s a felsőfokú tanintézet rektoraként fejezte be munkálkodását. A szakirodalom gazdagítását helyszűke miatt nem tudjuk főiskolai és egyetemi jegyzeteinek, szakkönyveinek felsorolásával méltóképpen bemutatni.
Jeney László érdemeit Gyarmati Dezső, Koltai professzor tevékenységét pedig a szintén olimpiai bajnok klubtag, hajdani nagyszerű kalapácsvetőnk, Zsivótzky Gyula méltatta.
Az újonnan megválasztott két tag – Faragó Tamás vízilabdázó és Sándor Ká-roly labdarúgó – a labdajátékok, a csapatsportok képviselője.
Faragó Tamásról klubedzője, a Vasas sikereinek mestere, közszereplést elvétve vállaló tokiói olimpiai aranyérmesünk, Rusorán Péter szólt. A 258-szoros válogatott mindent elért: olimpiai bajnokságot és gólkirályságot (1976), világbajnokságot (1973), Európa-bajnokságokat (1974 és 1977), klubjával Szuperkupát, BEK-et, hazai bajnokságokat és kupagyőzelmeket, 1975-ben és 1976-ban Az év játékosának választották, 1993-ban Fort Lauderdale-ben beiktatták a Hírességek Csarnoka (Hall of Fame) halhatatlanjai közé… És akkor még az edzői sikerekről nem szóltunk, elég ha a legutolsót említjük, az ausztráliai Perthben a közelmúltban megszerzett női Világkupát.
Sándor "Csikar” Károlyt az a mester méltatta – Baróti Lajos –, akinek egyik, ha nem a legkedveltebb játékosa volt, s ráadásul szintén szűkebb hazájából való, Szegedről. A 75-szörös válogatott labdarúgó azok közé tartozik, akik képesek voltak népszerűségüket változatlanul megőrizni pályafutásuk során is. A villámgyors, pompásan cselező remek jobbszélső, akinek specialitása volt igen éles szögből – azóta Sándor-szögből – is látványosan gólokat lőni, szimbolikusan és megérdemelten nagyszerű klubtársa, a 2002-ben eltávozott Hidegkuti Nándor által üresen hagyott helyre lépett, a hajdani magyar aranycsapatbeli társak – Puskás, Grosics és Buzánszky – közé. Ma már elképzelhetetlen, de az ő korában is ritkaságszámba ment a példás ragaszkodás, hűség, amellyel kitartott egyesülete, az MTK mellett. A Móravárosi Kinizsiből a fővárosba igazolt játékos soha máshol nem játszott, csak az MTK-ban, illetve jogutódjai nevet változtatott együtteseiben. Elődünk, a Népsport főmunkatársa, Fekete Pál írta meg 1965-ben Sándor Károly különleges pályáját Csikar című könyvében.