Intertotó-kupa - Hatvanegyen vetélkednek

G. P.G. P.
2003.01.22. 21:09
Címkék
Az UEFA elkészítette az idei Intertotó-kupa kiírását. Ebből kiderül, hogy a nyári torna lebonyolítási rendszere megegyezik a tavalyival. Az 52 tagállam túlnyomó része (kivétel: Andorra, Liechtenstein és San Marino) indíthat csapatot, tucatnyi legjobb kettőt is. Az országok közötti erősorrendet természetesen ezúttal is azon UEFA-koefficiens alapján állították fel, amelyet az elmúlt öt év kluberedményeit tekintve számoltak ki. A kivételezett élmezőny így a következőképpen alakult: Spanyolország, Olaszország, Anglia, Németország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Törökország, Portugália, Oroszország, Csehország, Skócia – Magyarország pedig a 27. helyen áll, Románia és Szlovénia között. (Csak az érdekesség kedvéért: Izrael jócskán előttünk, míg Írország mögöttünk helyezkedik el.)A hatvanegy alakulat közül tizenegy a második fordulóban, míg a nyolc kiemelt csak a harmadikban kapcsolódik be a küzdelembe, melynek végén, amint az megszokott, a három állva maradó együttes egy-egy UEFA-kupás hellyel gazdagodik. Az öt forduló mindegyike oda-visszavágós, egyenes kieséses lesz. Az európai szövetség kikötötte, hogy a két-két gárdát delegáló országokból a 12. vagy annál jobb bajnoki helyezés a feltétel, míg a többiek esetében legalább 8. hazai pozíció szükségeltetik az induláshoz. Az első három forduló sorsolását április 7-én tartják a svájci Nyonban, az UEFA főhadiszállásán, a sorozat június 21-én kezdődik és augusztus 26-án ér véget.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
2 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
2 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
2 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
3 órája