Leleplezték a Renault R23-at

R.B. R.B.R.B. R.B.
2003.01.20. 15:15
Címkék
Az autó orra a tavalyi Jordanre emlékeztet
Az autó orra a tavalyi Jordanre emlékeztet
Az autó orra a tavalyi Jordanre emlékeztet
Az autó orra a tavalyi Jordanre emlékeztet
Az autó orra a tavalyi Jordanre emlékeztet
Az autó orra a tavalyi Jordanre emlékeztet
A Mild Seven Renault istálló hivatalosan is bemutatta 2003-as versenyautóját, amely a keresztségben az "R23” nevet kapta. A látványos show-val egybekötött bemutatóra a svájci Luzernben került sor. A fényezésében nem sokban különbözik elődjétől, hiszen idén is a kék-sárga szín dominál az autón, annak köszönhetően, hogy szerződést hosszabbítottak a Mild Seven cigarettagyárral. Így a japán gyár a dohányipari cégek kivonulásáig (2006) – értesülések szerint – 35-40 millió dollárral járul hozzá a francia team költségvetéséhez. A gyáróriás egyébként idén tizedik éve van jelen a Formula-1-ben.
Ami a technikát illeti, első ránézésre is feltűnő az autó orrának kialakítása, amely leginkább a tavalyi Jordant juttathatja eszünkbe. Említésre méltó még a kipufogócsövek érdekes, ívelt elhelyezése a kasztni két szélén. Az új versenyautó legkülönlegesebb része a felfüggesztés, amelyet a Michelinnel együtt fejlesztettek ki, és amelynek beiktatásával növekszik a gumi tapadása és csökken a kopása. Ettől és a 2000-ben bevezetett szélesebb hengerszögű motor fejlesztésétől várják, hogy megismételjék tavalyi bravúros teljesítményüket, és ismét a legjobb négy között végezzenek a konstruktőrök világbajnokságában. E feladat teljesítése az olasz Jarno Trullira, és a spanyol Fernando Alonsóra vár, akik a decemberi tesztek során egyaránt optimistán nyilatkoztak az R23-ról.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
6 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
6 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
6 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
6 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
7 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
7 órája