Sopron - A táborozás lefújva

B. G.B. G.
2003.01.18. 20:54
Címkék
Három hónapos kihagyás után szombaton újra teljes értékű edzésmunkát végezhetett Tóth András, a Matáv Sopron védője. A Vasastól egy bajnoki évadra kölcsönvett labdarúgónak az október elején lejátszott MTK elleni mérkőzésen szakadt be részlegesen a lovaglóizma, s noha egy sérülés soha sem jön jókor, Tóth esetében nyugodtan mondhatjuk, ennél rosszabb pillanatban nem is dőlhetett volna ki a sorból. A 29 esztendős játékos ugyanis a kezdeti nehézségek után éppen akkoriban kezdett beilleszkedni a Sopronba, és a teljesítménye is egyre megbízhatóbb volt. "Rendkívül balszerencsés időszak van mögöttem, hiszen pályafutásom során még soha ennyit nem voltam sérült, mint az utóbbi hónapokban – mondta Tóth András. – Meglehet, mindez már a korral jár… No, de a viccet félretéve, nem érzem magam öregnek, és alig várom, hogy ismét pályára léphessek. Több hónapos rehabilitáció után néhány hete elkezdtem a futóedzéseket, és szombaton végre már beszállhattam a többiek közé.” Tóth András egyébként nem tudja, mi lesz vele a bajnokság végén: bár a Vasashoz visszatérhetne, ám Angyalföldön sok pénzzel tartoznak neki.A csapat amúgy a jövő héten is Sopronban edz majd, noha az eredeti program szerint hétfőtől Zalakaroson készült volna a keret. Nos, Komjáti András a napokban természetesen körüljárta a létesítményt, ám a pálya állapota miatt inkább lemondta az edzőtábort. A szakvezető továbbá úgy döntött, nem tart igényt a héten a soproniakkal készülő Szabó Gyulára. Komjáti szerint a belső védőként bevethető, előzőleg Japánban futballozó Szabó jó játékos, de Sopronban most nem erre a posztra keresnek embert.Időközben a soproni klubvezetők tető alá hoztak egy fontos üzletet: a labdarúgó kft. ugyanis szponzori megállapodást kötött a Xerox Magyarország Kft.-vel, tovább stabilizálva ezzel az élvonalbeli gárda financiális helyzetét.
Legfrissebb hírek

Vért izzadva lett bronzérmes a Vasas a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
14 perce

A NEKA 21 góllal verte a Dunaújvárost

Kézilabda
21 perce

Óriási lyuk keletkezett a MotoGP Brazil Nagydíjának célegyenesében

Egyéb autó-motor
27 perce

A Csíkszereda a ráadásban mentett pontot a Farul ellen

Minden más foci
34 perce

A Zalaegerszeg két góllal győzte le az Újpestet, így ismét negyedik

Labdarúgó NB I
37 perce

Tóth Balázs remekül védett, Callum Styles győztes gólt készített elő a Championshipben

Légiósok
57 perce

Mindenki a szerbek elleni meccset várja

Kézilabda
1 órája

Pogacar bukott, felállt és életében először megnyerte a Sanremót

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik