Olimpia: Igen a tanulmányra

V. D.V. D.
Vágólapra másolva!
2003.01.01. 21:17
Címkék
A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium a három hónapos megadott határidőn belül elfogadásra alkalmasnak ítélte a PriceWaterhouseCoopers által készített Olimpia 2012 megvalósíthatósági tanulmányt. A tárca korábbi vezetésének felkérésére készített tanulmányról a MOB már korábban kedvező véleményt alakított ki.
A könyvvizsgáló cég a terjedelmes, mintegy 1500 oldalas tanulmány rövidített változatát is elkészítette, amit a MOB vezetése még az ünnepek előtt mind a 156 tag címére postára adott. A MOB-tagok írásbeli véleményét 2003. január 31-ig várják a főtitkári irodán. A véleményeket összesítik, és a jövő évi első közgyűlés elé terjesztik. A MOB a jelentkezéssel kapcsolatos végleges döntését a kormány álláspontja és garanciája, valamint a főváros szándéknyilatkozata ismeretében hozhatja meg.A jelentkezést egyébként 2003. július 15-ig kell eljuttatni a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz. Ezt követően a jelentkező városoknak 2004. január 15-ig hat témakörben 22 kérdésre kell válaszolniuk, amelyekben szervezési, lebonyolítási képességeikről adnak számot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a válaszok tanulmányozása alapján 2004 májusában – júniusában jelöli ki azt a négy-öt hivatalos pályázót, amelyeknek 2004. november 15-ig kell beadniuk részletes pályázatukat. A NOB-tagok továbbra sem látogathatják a pályázó városokat. A szemlebizottság értékelését követően a NOB 2005. júliusában Szingapúrban tartandó ülésén döntenek a 2012-es nyári olimpiai játékok helyszínéről.
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
20 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
24 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
39 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
58 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik