Elfogytak az Inter csatárai

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2002.12.21. 21:51
Címkék
A két szombati találkozó után vasárnap hét összecsapással fejeződik majd be a Serie A 20022003-as idényének 15. fordulója, egyben a naptári év utolsó játéknapja. A legnagyobb érdeklődést a két milánói gárda, az Inter és a Milan találkozója váltja ki, mert mindkettőjükre kemény ellenfél vár. A Milan a Bresciát fogadja, amely megnyerte a legutóbbi két mérkőzését, és amely Carlo Ancelotti vezetőedző szerint remek formában van: "Vigyáznunk kell, mert a Brescia képzett játékosainak köszönhetően színvonalas futballt játszik, nem áll be védekezni, ráadásul sorai között tudhatja Roberto Baggiót.
A-liga
15. forduló, szombat délutáni mérkôzés: Modena–Udinese 0–1 (Pinzi 24.). A Torino–Roma találkozó lapzártánk után ért véget, a többi mérkôzést vasárnap játsszák.
A-liga
15. forduló, szombat délutáni mérkôzés: Modena–Udinese 0–1 (Pinzi 24.). A Torino–Roma találkozó lapzártánk után ért véget, a többi mérkôzést vasárnap játsszák.
A mérkőzésről hiányozni fog a szombati edzésen bokasérülést szenvedő Rivaldo, így elöl alighanem a Rui Costa, Inzaghi, Sevcsenko hármas kezd majd. A másik oldalon viszont a kékek szinte a legjobb összeállításukban lépnek pályára, ott lesz Roby Baggio is, aki szombaton sajtótájékoztatót tartott – 14 hónappal legutóbbi "megszólalása” után. "Egy bizonyos életkor fölött az ember beszéljen minél kevesebbet és minél ritkábban. Még legalább másfél évet szeretnék játszani, és akkor hagyom majd abba, ha már nem érzem magamban a lelkesedést. A Milan elleni találkozó azért lesz fontos, mert az egyik bajnokjelölttel játszunk: szerintem ugyanis ezt a bajnokságot csak a piros-feketék vagy a Lazio nyerheti meg, mert ez az a két csapat, amelyik nemcsak eredményesen, hanem szépen is játszik.”
Ennek a nyilatkozatnak aligha örültek az Internél, amely vasárnap igen tartalékosan, Vieri és Crespo nélkül lép pályára Parmában. Az utolsó pillanatban ugyanis az argentin csatár is kidőlt a sorból, így elképzelhető, hogy az Inter a sohasem látott Recoba, Martins kettőssel kezd majd.
Végül pedig említsük meg, hogy a szombat délutáni Modena–Udinese mérkőzés egygólos vendégsikert hozott, ám a találkozó csaknem három órán át tartott, mert a második félidő elején meghibásodott a stadion világítása.

Tv: a Sport1 vasárnap 14.45-kor élőben közvetíti a Milan–Brescia bajnokit, majd 22.45-től a Parma– Inter találkozót.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik