Ismét összecsap a két király

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2002.12.18. 21:29
Címkék
Igazi nosztalgiamérkőzésre kerül sor csütörtökön és pénteken a nyolcvanas évek két legjobb játékosa, az orosz Garri Kaszparov és a szintén orosz Anatolij Karpov között. A két egykori világbajnok páros mérkőzéseit még ma is sokat emlegeti a világ. Az első összecsapásukat még 1984-ben rendezték, amikor a két "K a történelem egyik leghosszabb páros mérkőzését vívta. Karpov már 5:0 arányban vezetett a kihívó ellen a hat nyert meccsig tartó viadalon, amikor Kaszparov taktikát változtatott, és biztonsági játékra rendezkedett be.
A végeláthatatlan döntetlenfolyam a világbajnok idegeit viselte meg jobban, és több heti remizgetés után Karpov elkezdett veszíteni. Négy partiból háromban kapitulált, amivel Kaszparov két pontra megközelítette. Ekkor Florencio Campomanes, az akkori FIDE-elnök óriási botrányt okozva felfüggesztette a mérkőzést. Campomanes – elmondása szerint – döntését az orvosok véleményére alapozta. Az elnök aztán egy év múlva újraindította a találkozót, ami az új szabályok alapján már csak 24 partiból állt. Ezt Kaszparov simán nyerte, így a trónra az akkor 22 éves nagymester ült. Karpov később még többször megpróbálta visszaszerezni a címet, de Kaszparov állta a sarat, és a zlasztouszti exbajnok soha többé nem tudott világbajnoki döntőben győzni honfitársa ellen. Egy évtizeddel legutóbbi meccsük, valamint megannyi szóbeli csata után a két fél mára olyannyira kibékült egymással, hogy két napra ismét felidézik a régi időket, igaz csak négy rapidjátszma erejéig. A partik 25 percesek lesznek, és tíz másodpercet kapnak lépésenként. Kaszparovnak egyfajta felkészülésnek is megfelelhet a meccs, hiszen januárban a Deep Junior elnevezésű számítógép ellen ül asztalhoz.
Legfrissebb hírek

Statisztikák: ha Dél-Korea nyer, azt általában 2–1-es eredménnyel teszi

Foci vb 2026
10 perce

Ladislav Krejcí „nyugdíjazta” Tomás Rosicky dupláját

Foci vb 2026
46 perce

Ami Szonnak nem ment, Hvang In Bomnak igen – Dél-Korea hátrányból felállva darálta be a cseheket

Foci vb 2026
1 órája

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
1 órája

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
2 órája

Egy világcsúcs máris másodszor dől meg ezen a tornán

Foci vb 2026
2 órája

Tíz éve Dél-Korea győzött a csehek ellen – videó

Foci vb 2026
3 órája

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik