Dárdai Pál góllal zárta az évet

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2002.12.15. 23:04
Címkék
Két 21-es sikerrel ért véget a Bundesliga 200203-as idényének őszi fele, ráadásul mind Wolfsburgban, mind pedig Kaiserslauternben az előzetesen esélytelenebbnek tartott együttes gyűjtötte be a három pontot. Az új stadionjukat vereséggel felavató "farkasoknál a csütörtökön az UEFA-kupában továbbjutó VfB Stuttgart nyert, míg a kieső helyen telelő "vörös ördögök a nemzetközi kupaszereplésre hajtó Hertha BSC-t múlták felül.
Utóbbi összecsapáson a Király Gáborral (a csütörtökön a Fulham ellen megsérülő kapus villámgyors gyógyulására az orvosok is nehezen találtak magyarázatot!) és Dárdai Pállal felálló berliniek minimum egyenrangú ellenfelei voltak a hazaiaknak, ám a szerencse ezúttal nem állt az oldalukra. Lokvenc fejesével a Gerets-gárda szerezte meg a vezetést, ám erre a látogatók a második félidő közepén Dárdai révén felelni tudtak. A magyar középpályás Luizao lefejelt labdáját lőtte kapásból a hálóba, és ezzel megszakította a Bundesligában pontosan egy éve tartó gólcsendjét (legutóbb 2001. december 15-én, a Bayer Leverkusen ellen volt eredményes).Azonban a középpályás gólja kevés volt az idegenbeli pontszerzéshez! A hajrában ugyanis Lincoln kilépett a Hertha-védők közül, majd vitatható körülmények között kiharcolt egy tizenegyest. Történt, hogy néhány méterre az alapvonaltól megtolta a labdát, majd belerobogott az elé fekvő Királyba. Az tény, hogy a kapus nem érte el a labdát – erre a brazilnak sem volt esélye –, de az is biztos, hogy a kezét szándékosan visszahúzta, ráadásul Lincoln csak arra figyelt, hogy belefusson a fekvő hálóőrbe. A büntetőt Harry Koch végezte el, méghozzá kétszer is hibátlanul. Elsőre a jobb alsó sarokba rúgta a labdát, ám a bíró ismétlést rendelt el, miután a rúgás pillanatában már legalább tíz mezőnyjátékos volt a tizenhatoson belül. A védőt nem zavarta meg a közjáték, másodszorra a léc alá varázsolta a labdát, és beállította a végeredményt."Az első félidőben kaptunk egy mafla gólt, de még így sem lehetett volna gond a pontszerzésünkkel – nyilatkozta a találkozó után Dárdai. – Benne volt a meccsben, hogy nyerünk, különösen egy–egy után, amikor mentünk előre, helyzeteket dolgoztunk ki, de aztán ítéltek ellenünk egy tizenegyest, ami megfogott bennünket. Talán a csütörtöki, Fulham elleni kupamérkőzés miatt picit fáradtabbak voltunk, ettől függetlenül azt mondom, ez minimum egy ikszes meccs volt. Nem könnyű feldolgozni ezt a találkozót és az egész őszi idényt, most egy darabig nincs lehetőség a javításra, azt kell nézegetnünk, hogy tizedikek vagyunk a tabellán. A tavasszal meg kell próbálnunk legalább az UEFA-kupát érő helyek egyikére felkapaszkodni, illetve szeretnénk minél tovább menni a nemzetközi porondon. Most még két napig levezető edzések vannak, de amint vége, indulok haza Pécsre pihenni.”Dárdaival ellentétben Királyra még vár egy csata ebben az évben, hétfőn ugyanis ő lesz a kapusa a Németország ellen fellépő légiósválogatottnak. "Megyek, persze, hogy megyek Gelsenkirchenbe – válaszolta érdeklődésünkre a kapus. – Klosénak mondtam is a lefújás után, hogy akkor hétfőn újra találkozunk, erre ő megkérdezte, miért, jössz? Mint kiderült, több helyen is azt írták, hogy én a sérülésem miatt lemondtam a szereplést. Nos, erről szó sincs, természetesen játszani akarok. A Kaiserslautern elleni találkozót sajnálom, mert végig úgy éreztem, verhető az ellenfelünk. Főleg egy–egy után nem gondoltam a kudarcra… Sajnos nem voltunk eléggé éberek, nem koncentráltunk eléggé a támadások befejezésénél. Szerintem a tizenegyes nem volt jogos, Lincoln belém rúgott, meg sem próbált átugrani. Az is tény, hogy nem értem el a labdát, de neki sem volt erre esélye, mert kifelé tolta meg…”A forduló eredményeit és a bajnokság állását "Európai topligák" összeállításunk Bundesliga 2002-2003 rovatában olvashatják.
Legfrissebb hírek

Varga duplázott, de Cristiano Ronaldo is betalált a Puskás Arénában – videós összefoglaló

Foci vb 2026
3 perce

Haaland öt, Aasgaard négy gólt szerzett – Norvégia 11–1-re elverte Moldovát!

Foci vb 2026
7 perce

Varga Barnabás: Lehetett volna négy pont is, így meg egy van

Foci vb 2026
14 perce

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
26 perce

Kétgólos előnyt szórakozott el Románia Cipruson; kulcsfontosságú győzelmet aratott Ausztria Boszniában

Foci vb 2026
31 perce

Értékelje a magyar válogatott játékosainak Portugália elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
41 perce

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
49 perce

Anglia a világbajnoki szereplés kapujába érkezett Szerbia kiütésével

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik