Öttusa - Kovácsi Aladár: hetven!

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2002.12.11. 22:31
Címkék
Kovácsi Aladár olimpiai bajnok tulajdonképpen lapunk elődjének, a Népsportnak köszönheti ragyogó pályafutását: tizenhat éves diákként az első betűtől az utolsóig oda-vissza elolvasta a londoni olimpiai tudósításokat. Így értesült arról, hogy az öttusaversenyek egyik magyar résztvevője, Karácsony László a tereplovaglás során bukott, kulcscsontját törte, de az utána következő két napon még vívott és lőtt. De úszni és futni már nem tudott, feladta a versenyt. Ekkor érlelődött meg benne az elhatározás, hogy ha egy sportot, mint az öttusát ilyen kemény fickók űznek, akkor neki ott azok között a helye. Mint csillaghegyi ifjonc úszni, futni tudott, gondolta, a ló majd elviszi valahogy, lőni és vívni meg csak megtanul. Elhatározásának megvalósításához Benedek István testnevelő tanár is hozzájárult, aki a tanév kezdetén lövészetből, úszásból és futásból álló toborzóversenyt hirdetett. Az indulók között természetesen Kovácsi is ott volt. Aztán két év sem telt el a toborzóverseny után, és 197 körrel már öttusa-világcsúcsot lőtt, ami a forgó táblát tekintve valóban elismerésre méltó teljesítmény. A páston pedig biztonságra törekvő, passzív stílusával gyűjtötte az ellenfelek skalpjait. Az olimpiai részvételt egy moszkvai edzőtábor-meghívásnak köszönhette: Benedek Gábor és Szondy István mellé került a Helsinkibe utazócsapatba.A történet folytatása ismert. A Benedek, Szondy, Kovácsi összeállítású magyar csapat a svéd hegemóniát megtörve olimpiai bajnok lett. Az olimpiai arany akkoriban furcsa módon csak hátrányt jelentett az ifjú medikus számára. Az egyik anatómiai vizsgán a professzor asszony azt mondta neki: "Kovácsi elvtárs, ez hármas lenne, de magának mint olimpiai bajnoknak többet kellene tudni, ezért megbuktatom!” Ezek után nem csoda, ha legsikeresebb esztendejében, 1958-ban, amikor első és utolsó magyar bajnokságát nyerte, és a világbajnokságon akkor elsőként rajtoló Balczó András társaként világbajnok lett, egyszerűen abbahagyta a sportolást. Friss diplomásként segédorvosi beosztást kapott egy szülészeti osztályon, a hivatást választotta. Az utóbbi időszakban ismét feltűnt az öttusázók háza táján, vidám, boldog emberként: "Jóban vagyok az élettel!” – mondta.Kívánjuk, hogy ez a kapcsolat még sokáig tartson.
Legfrissebb hírek

„Nem változtatnék semmin” – a 25 évesen visszavonult irányító, Lakatos Rita története

Képes Sport
1 perce

Korábbi szlovák válogatott labdarúgót igazolt a KFC Komárom

Minden más foci
3 perce

NS-infó: a Fraditól távozó 20 éves támadó Nyíregyházán köthet ki

Labdarúgó NB I
36 perce

Darts: hatalmas siker, újra lesz magyar játékos a PDC-világbajnokságon

Egyéb egyéni
42 perce

Az edzőváltás is kellett a stílusosan futballozó újonc Nyíregyháza bennmaradásához

Labdarúgó NB I
43 perce

Négy magyarral kezdődött el a budapesti cselgáncs-vb ötödik napja

Egyéb egyéni
44 perce

Klub-vb: bemutatkozó meccsén máris csapata vezére volt Jorginho

Klub-vb
59 perce

NB II-t ért a 12 gól, csatárt igazolt a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik