Pinte Attila várhatóan a FIFA segítségét kéri

B. G.B. G.
2002.12.10. 21:00
Címkék
Juraj Venglos – ő a labdarúgóberkekben ismert és elismert szakember fia – Athénban járt. A szlovák FIFA-licences menedzser Pinte Attila kellemetlen helyzetét tisztázandó utazott a görögökhöz, miután a múlt héten a Panioniosz elnöke egyoldalúan módosítani kívánta a korábban a Ferencvárossal bajnoki címig jutó középpályás szerződését. A mindenható, s a hírek szerint pökhendiségéről is nevezetes Achilleasz Beosz leült ugyan Pinte menedzserével, ám az alig félórás beszélgetés alatt kiderült, a klubelnök hajthatatlan. Szerinte a financiális gondok miatt változtatni kell a szlovák válogatott szerződésén, ami viszont azt jelentené, hogy Pinte Attila jelentős összegtől esik el. Érthető, ha az előnytelen egyezségbe sem Juraj Venglos, sem pedig a játékos nem ment bele. Az ügy tehát holtpontra jutott, így immár bizonyos, hogy Pintéék peres útra terelik az ügyet. Juraj Venglos még ezen a héten értesíti a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget a történtekről, és amint a FIFA-nál is kimondják a Panioniosz szerződésszegését (végtére is erről van szó), Pinte abban a pillanatban elhagyhatja Görögországot. Elképzelhető, hogy a 31 éves labdarúgó kölcsönszerződéssel a következő fél évre visszatér az Üllői útra (a Panioniosz még mindig tartozik a Fradinak Pinte vételárának ötven százalékával…), hiszen így a a görög egyesület adott esetben elkerülhet egy újabb pert, amelyet a Ferencváros akasztana adósa, Achilleasz Beosz nyakába.
Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
7 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
31 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
39 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
44 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
49 perce

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
58 perce

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
59 perce

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája