Cabestany meglepetése

A triál vb-sorozatokban a nyolcvanas évek végéig nagyon kiegyensúlyozottak voltak az erőviszonyok, egyetlen nemzet fiai sem tudtak döntő fölényre szert tenni. Az egyéni vb-n brit, finn, amerikai, francia és belga győztesek váltogatták egymást, míg a csapat vb-n az osztrák, az olasz és a francia válogatott volt a főszereplő. Másfél évtizede azonban feltűnt két spanyol pilóta, Jordi Tarres és Marc Colomer, és megkezdődött a nagy sorozatok korszaka. Attól fogva ezek megszakadása jelenti a nagy fordulópontokat, melyekből erre az esztendőre is jutott egy.
A spanyolok 1987 és 1996 között hét egyéni, valamint ugyanennyi csapat vb-aranyat gyűjtöttek be, és egészen addig uralkodtak, amíg Dougie Lampkin irányításával a britek 1997-ben a sarkukba nem értek. A 26 éves Lampkin tavalyig öt-öt terem-, illetve szabadtéri vb-aranyat szerzett, méghozzá megszakítás nélkül! De mint tudjuk, a matematikával ellentétben a sport nem ismeri a végtelen sorozat fogalmát, ennek megfelelően az idén megszakadt a triál történetének leghosszabb győzelmi szériája. Ami egyben azt is jelentette, hogy a spanyolok hat év után újra egyéni vb-címhez jutottak. Albert Cabestany, a 2002-es teremkirály azonban csak részlegesen volt képes viszszaállítani a régi uralmat, hiszen Lampkin szabadtéren visszavágott, és a csapat vb-n a britek – ha csak egyetlen pontocskával is, de – legyőzték a selecciónt.
A szezon első fele egyértelműen a spanyoloké volt. A 22 éves egykori kerékpár-triál világbajnok, Cabestany sikere több szempontból is különleges. A pilóta csak a teremtriál-vb rajtja előtt pár nappal tudta meg, hogy egyáltalán rajthoz állhat tartalék versenyzőként (a váratlanul megsérült brit Graham Jarvis helyére lépett). Nem is minden versenyen ment neki, az 5. futamon Barcelonában (azaz hazai pályán), valamint a 7. futamon Bécsben még a döntőbe sem került be, s Lampkin rendre visszavette tőle az összetettbeli elsőséget. Cabestany viszont, riválisával ellentétben, mindig képes volt megújulni, és az idényzáró madridi viadalon ugyanúgy ünnepelték, mint egykoron a hétszeres szabadtéri világbajnok Tarrest – különösen, hogy Lampkin régen óhajtott trónfosztását nem is tőle, hanem a sokkal esélyesebbnek kikiáltott másik két fiataltól, Adam Ragától és Marc Freixától várták.
"Cabestany megérdemelten lett világbajnok teremben, azonban szabadtéren egészen más lesz, hiszen ott az a célom, hogy előbb-utóbb megdöntsem Tarres rekordját”– nyilatkozta a terem-vb befejezése után Lampkin, akit addig lábsérülése is hátráltatott a felkészülésben. Be is tartotta az ígéretét, és már csak két vb-cím
hiányzik ahhoz, hogy túlszárnyalja a spanyol legendát. Amikor kellett, verhetetlen volt, amikor kellett, kiegyensúlyozottan motorozott, Andorrában, Franciaországban és Japánban győzelemmel tette jóvá az első napi botlását, és ezúttal súlyos sérülések sem zavarták. Természetesen Cabestany kiegyensúlyozatlansága is szükségeltetett Lampkin újabb aranyához: hétszer is lemaradt a dobogóról, így két győzelme sem segíthetett rajta.
(Időközben megkezdődött a 2003-as terem-vb-idény is, és ahogy arról beszámoltunk, az első győzelem a spanyol Adam Ragáé lett.)