Nem nézte Jovcsevet

Lehet, hogy a gyűrűspecialista tudatalattijába nagyon befészkelte magát az, hogy ő világbajnokságon "csak” a dobogó második fokára szokott felállni, mert az eredményhirdetésre történő felvezetéskor úgy tűnt, mintha ezúttal is a második helyet jelentő rész felé indult volna meg.
Amikor rákérdeztünk erre a "tévedésre”, az újdonsült aranyérmes elnevette magát, és azt mondta, hogy csak véletlen lehetett az az ellépés, ő észre sem vette ezt a mozdulatot.
"Ez biztosan azért volt, mert teljesen hatása alá kerültem a nézőknek, a csarnok hangulatának. És persze nagyon ideges voltam, de ez már az a "jófajta” idegesség volt – mondta nevetve Csollány, majd az elmúlt három nap értékelésébe kezdett. – Talán az első nap volt a legkeményebb, mert akkor még nagyon izgultam. Általában így szokott lenni, hogy az első fellépésem a legnehezebb, aztán sikerül megnyugodnom, lehiggadnom. Most sem történt ez másként, a középdöntőben már "lazább” voltam, igaz, maximalistaként így is találtam apróbb hibákat a produkciómban.”
Aztán eljött a sorsdöntő szombat, a finálé napja.
Amikor láthatóan megint idegesebb volt, hiszen tudta, hogy kimondatlanul nem csak ő maga, de a debreceni nézők, a szurkolók, az egész ország várja tőle a győzelmet, az aranyérmet. Ez pedig akár nyomasztó is lehet…
Nos, a gyakorlat sikerült – de még hogy sikerült!
Igaz, a nagy vetélytárs, a világbajnoki címvédő bolgár Jordan Jovcsev gyakorlatát – ahogyan a legélesebb pillanatokban szokta – nem merte megnézni.
"Nem, nem néztem Jovcsevet. Láttam már eleget a gyakorlatát. És bevallom, akkor, csak akkor voltam biztos a győzelmemben, amikor megjelent a bolgár pontszáma” – árulta el a "kulisszatitkokat”.
És hogy folytatja-e Athénig? Nagyon diplomatikusan válaszolt erre a logikus, magától értetődő kérdésre.
"Az athéni olimpia? Még messze van. Két év nagyon hosszú idő. Én már csak tudom… Nem is akarok belegondolni az ilyen távoli jövőbe. Most csak azt tudom, hogy a jövő hét végén Világkupa-döntő vár rám Stuttgartban. Az valahogy elérhető távolságnak látszik. Az olimpia előtt még ott van egy olimpiai kvalifikációs világbajnokság, amit biztos kemény edzőtáborok előznek majd meg. Gondolom, sokkal keményebbek, mint az idén, pedig ez sem volt leányálom – mondja és ránéz edzőjére, Vereckei Istvánra, aki bőszen bólogat. – Szóval, nem tudok biztosat mondani, csak azt, hogy amíg látom értelmét, addig csinálom. Amíg jönnek a sikerek, megéri a sok szenvedés. Most úgy érzem, mindezért megérte!”