Milliárdok a környezetért

V. D.V. D.
Vágólapra másolva!
2002.11.11. 22:22
Címkék
A napokban Pekingben rendezték meg az ázsiai országok nemzeti olimpiai bizottságainak környezetvédelmi szemináriumát, amelyet Schmitt Pál, a NOB Környezetvédelmi Bizottságának elnöke vezetett. Természetesen kiemelten foglalkoztak azzal, miként hangolható össze a 2008-as pekingi olimpia szervezése a környezetvédelem feladataival."Tíz éve jártam utoljára Pekingben, a fejlődés fantasztikus, rá sem lehet ismerni a városra – számolt be tapasztalatairól Schmitt Pál. – Ha az olimpiai felkészülés fő motívumait kellene megneveznem, akkor a népek olimpiája kifejezés után rögvest a csúcstechnológia alkalmazását és a környezetvédelmet említeném. A környezet védelmére, vagyis a zöld területek növelésére, a közlekedés fejlesztésére, a levegőszennyezés csökkentésére, a szemét eltávolítására, az ivóvízre, a csatornázásra, a zajártalom felszámolására összesen tizenegymilliárd dollárt költenek. Megkezdték a főváros nagytakarítását is, amely óriási feladat, hiszen a tizenhárom milliós Pekingben mintegy 1.8 millió gépkocsi rója az utakat, alaposan szennyezve az egyébként is száraz, esőt ritkán látó város levegőjét. De felülvizsgálják a gépkocsikat, kicserélik a tömegközlekedés teljes gépparkját, s igyekeznek mindent megtenni a tisztább levegő érdekében.”Schmitt Pál a nem egészen hat év múlva kezdődő játékokra épülő létesítményekről is beszélt: "Jártunk a BOCOG néven ismert szervezőbizottság új székházában, ahol már száztíz főfoglalkozású munkatárs dolgozik. Külön főosztály foglalkozik a környezetvédelem kérdéseivel. A létesítmények döntő többsége jelenleg még csak maketten létezik, de mindenki számára világos, hogy Peking csodálatos olimpiát rendez majd.” A magyar sportdiplomata elmondta: most járt le az olimpia logójának elkészítésére kiírt pályázat határideje, és nem kevesebb, mint kétezer rajz vár elbírálásra. "Már most nagy az olimpiai készülődés, és ha arra gondolunk, hogy a világ minden ötödik embere Kínában él, akkor feltételezhetjük, hogy 2008 után a világ legalább minden ötödik embere tisztában lesz azzal, mi is az az olimpia, és mit kell tenni a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem érdekében.”
Legfrissebb hírek

Gálfi Dalma negyeddöntőbe jutott a bastadi tenisztornán

Tenisz
20 perce

Magyar bokszoló még nem kapott olyan lehetőséget, mint Veres Roland

Ökölvívás
22 perce

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
39 perce

Kövesd élőben a Kékszalagot!

Egyéb egyéni
45 perce

Öt szezon után visszatér a Sepsi OSK-hoz a Nyíregyháza kapusa

Labdarúgó NB I
46 perce

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
1 órája

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
1 órája

Bejelentette visszavonulását a tenisz egyik legszínesebb egyénisége

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik