Rákospalotai EAC-BKV Előre 2-0 (1-0)

A mérkőzésről tudósított: B. NAGY ZOLTÁNA mérkőzésről tudósított: B. NAGY ZOLTÁN
2002.11.10. 21:03
Címkék
A 4. percben Vörös Péter távoli bombalövésével tesztelte Kövesfalvi Istvánt, aki köszönte az utólagos bemelegítést és magabiztosan hárított. Válaszképp a 7. percben Potemkin Károly szerezhetett volna gólt, de Werle Tibor remek bal oldali beadását követően elszórakozta a lehetőséget. Ment, fáradhatatlanul tört előre a REAC, de a tizenhatoshoz érve elfogyott a tudomány. A BKV csupán egyszer-egyszer tudott meglódulni, Disztl László tanítványai inkább a védekezésre helyezték a hangsúlyt. Jó félórai játék után a hazaiak mezőnyfölénye góllá érett: Werle Tibor kapott egy remek labdát a jobb oldalon, s futtából a jobb alsó sarokba lőtt. A vezető találat nyugtatólag hatott a rákospalotaiakra, akik továbbra is határozottabban futballoztak, de újabb találat a szünet előtt már nem született.Feltehetően a csupán 12 perces pihenő zavarhatta meg a hazaiakat, mert a második játékrész elején úgy tűnt, mintha fejben az öltözőben maradtak volna. Ráéreztek erre a közlekedésiek is, s bátran kezdeményeztek, beszorították ellenfelüket, de Kövesfalvi István kapuján a reteszt már nem sikerült feltörniük. A nagyrészt a két tizenhatos között zajló küzdelem azonban a sok technikai, átadási hiba miatt nem volt igazán izgalmasnak nevezhető. A 65. percben Mészöly Géza, a REAC edzője váltott, s Nyerges Krisztián helyett Kőhalmi Andrást küldte a pályára. A csere remeknek bizonyult, mert Kőhalmi meghálálta a trénere bizalmát: a 72. percben megszerezte együttese második gólját. Magabiztos vezetésük tudatában bátrabban játszottak a házigazdák, s a 83. percben újabb találatot szerezhettek volna, ám Györök Tamás 22 méteres lövése a kapufáról vágódott vissza.
Legfrissebb hírek

Az Ázsia Kupán még Morijaszu irányítja a japán labdarúgó-válogatottat

Foci vb 2026
21 perce

Keita nélkül a zöld-fehérek – megvannak a kezdőcsapatok a Twente–FTC Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
23 perce

Paks: Szalai József az előretolt ék a Panathinaikosz ellen – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
28 perce

Kajakverseny és csocsó az F1-es pilótákkal

F1
33 perce

Luka Modric már klublegenda a Milannál – alá is írt újabb egy évre

Olasz labdarúgás
35 perce

Nyílt vízi úszás: magyar aranyak, ezüst és bronz az ifi Eb nyitónapján

Utánpótlássport
40 perce

Hamilton elárulta az NS-nek, róla nevezik el a Hungaroring egyik kanyarját

F1
57 perce

Strandröplabda Eb: huszonegy év után újra lesz magyar induló

Röplabda
1 órája