Evezés: Athénra koncentrálnak

V. D.V. D.
2002.11.10. 21:38
Címkék
A Pető Tibor, Haller Ákos világbajnok párost és az Athénba készülő magyar evezősöket köszöntötte a Magyar Olimpiai Bizottság. Az étterem menüjében madártej – ami sajnálatos módon több egység világbajnoki szereplését megakadályozta – nem szerepelt. Dávid Imre, a szövetség elnöke rövid köszöntőjében kifejtette, hogy a dunavarsányi ételmérgezés után a csapat már az olimpiára összpontosít. A Pető, Haller kettős olimpiai bajnok akar lenni, s további öt egység részvételében reménykednek. Az 1936-ban, Berlinben rendezett olimpia óta ez lehet a legnagyobb létszámú magyar evezőscsapat.Schmitt Pál, a MOB elnöke a gratuláció mellett leszögezte, hogy az evezés a MOB és az állami sportvezetés rangsorában az első 12 sportág között foglal helyet. A rossz emlékű madártej ugyan többeket megfosztott a világbajnokságon való indulástól, a MOB vezetése azonban a jövő évi támogatás elosztásánál az evezést úgy értékeli, mintha a versenyzők elérték volna a szövetség által kitűzött eredményeket. A magyar evezőssport a jelenlegi helyzetben fantasztikusat produkált, és ezt igyekeznek megfelelően értékelni. A versenyzők bebizonyították, hogy nehéz körülmények között is lehet sikert aratni.A baráti beszélgetés során arról is szó esett, hogy a szövetség elnöksége legközelebbi ülésén foglalkozik a dunavarsányi edzőtábortól követelt kártérítés ügyével. Per is szóba kerülhet, bár a MOB elnöke békés megegyezést javasolt, hiszen kétségkívül mulasztás történt, de ez aligha ítélhető szándékosnak.
Legfrissebb hírek

Sérülés miatt kétséges Paquetá játéka a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
17 perce

A BBC kommentátora annyira unta az Elefántcsontpart norvég meccset, hogy a macskája eltűnéséről kezdett el értekezni

Foci vb 2026
23 perce

Haaland Oyarzabalt másolta, aztán belőtte ötödik vb-gólját – statisztikák

Foci vb 2026
24 perce

Íme, a francia-svéd meccs kezdői!

Foci vb 2026
33 perce

A franciáknál Mbappé, a svédeknél Gyökeres az előretolt ék

Foci vb 2026
45 perce

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
52 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
56 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik