NB I/B - Celldömölkön egy jól eltalált lövés is elég volt

A mérkőzésről tudósított: KISS ÁRPÁDA mérkőzésről tudósított: KISS ÁRPÁD
2002.11.09. 20:27
Címkék
GÓLSZERZÔTóbiás a 63. percben középen vezette fel a labdát, majd 19 méterről hatalmas gólt rúgott a jobb felső sarokba (1–0)SÁRGA LAPMaczó (Takács Sz. buktatásáért) a 43., Szirtesi (Lengyel felvágásáért) a 65. percbenSZÖGLETARÁNY: 5:5 (3:1)Már az 5. percben gólt kiáltottak a hazai szurkolók, de csalódniuk kellett, mert Csernák József kecsegtető helyzetben, hat méterről fölé lőtt. A kecskemétiek birtokolták többet a labdát, távoli lövésekkel próbálkoztak, de a labda rendre célt tévesztett. A kontratámadásokkal kísérletező hazai csapat előtt a 23. percben újabb lehetőség nyílt, de Takács Szilárd nyolc méterről leadott fejese nyomán a labda a jobb felső sarok mellé szállt. A vendég csapat számára a 30. percben nyílt az első lehetőség, amikor Kalina Tibor került jó helyzetbe, de hat méterről hibázott. A második játékrészben a vendégek kezdtek jobban és a 46. perc után Barna Csaba szerezhetett volna csapata számára gólt, de 14 méterről leadott lövése alig suhant el a bal alsó sarok mellett. A 69. percben Pintér Attila került ismét helyzetbe, de tízméteres lövése nyomán a labda elkerülte a kaput. Fokozódott a vendégcsapat nyomása, mégis a celldömölkieknek sikerült gólt szerezniük egy távoli bombagóllal. A Kecskemét hiába próbálkozott, mezőnyfölényét nem tudta gólra váltani, mert összjáték kritikán aluli volt. A vendégcsapat játékosai az idényben egyetlen alkalommal sem játszottak még ilyen hibaszázalékkal.MESTERMÉRLEGHorváth Tamás: –Győzelmünket hallatlan lelkesedésünknek köszönhetjük. Gratulálok játékosaimnak.Kiprich József: – Nem érdemeltünk vereséget. Sajnos ziccereket hagytunk ki. A második játékrészben pedig Zsolnai Róbert lerántásáért jogos tizenegyest nem ítélt meg számunkra a játékvezető.
Legfrissebb hírek

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
52 perce

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
1 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
1 órája

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
1 órája

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik