Rogge a játékok műsoráról

V. D.V. D.
2002.11.04. 20:14
Címkék
Nehéz, érzelmektől telített döntés várható, a feladat nem könnyű  jelentette ki Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a testület november végi, mexikói ülésére utalva, amelyen az olimpiai programbizottság ismert javaslata, a pekingi játékok műsora kerül napirendre. A baseball és a softball, valamint az öttusa törlésére vonatkozó javaslat ismeretesen rendkívüli viharokat, ellenzést váltott ki.
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága, továbbá az amerikai televíziós társaságok élesen tiltakoztak az észak-amerikai kontinensen hallatlanul népszerű baseball és női változata, a softball törlése ellen, az öttusa érdekében pedig széles körű nemzetközi összefogás bontakozott ki.Így végül az is előfordulhat, hogy a javaslat ilyen formában nem is kerül napirendre – ez csak a végrehajtó bizottság előzetes ülésének döntése alapján tisztázódhat. Ha mégis napirendre kerül, úgy a három sportág ügyében titkos szavazás dönt. Rogge elnök legutóbbi nyilatkozata szerint egyszerű többség elegendő. Bár azt is hozzátette: "Nem vagyok biztos abban, hogy végül a NOB-nak alkalma nyílik a javaslat vizsgálatára. Talán az volna a legjobb, ha semmi sem változna.”A golf és a rögbi esetleges felvételével – az idei döntések figyelembe vételével – csak a jövő évi prágai ülésén foglalkozik a NOB. Az a határozat ugyanis, hogy az olimpiai játékok műsorán csak 28 sportág 10 500 versenyzője szerepelhet, továbbra is érvényben marad.
Legfrissebb hírek

Sérülés miatt kétséges Paquetá játéka a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
16 perce

A BBC kommentátora annyira unta az Elefántcsontpart norvég meccset, hogy a macskája eltűnéséről kezdett el értekezni

Foci vb 2026
22 perce

Haaland Oyarzabalt másolta, aztán belőtte ötödik vb-gólját – statisztikák

Foci vb 2026
24 perce

Íme, a francia-svéd meccs kezdői!

Foci vb 2026
32 perce

A franciáknál Mbappé, a svédeknél Gyökeres az előretolt ék

Foci vb 2026
44 perce

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
52 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
55 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik