Lezárnák a vendégek a rossz sorozatot
Dejan Vilotics (Videoton): – Ezt a mérkôzést minden körülmények között hoznunk kell. Nem ismétlôdhet meg tehát a siófoki meccs hibája, amikor az utolsó pillanatban egyenlített az ellenfél.
Vass László (Siófok, pályaedzô): – Legutóbbi két mérkôzésünkön vereséget szenvedtünk, a játékunkkal ennek ellenére nem volt különösebb probléma. Reméljük, végre betalálunk az ellenfél kapujába.
Értékes pontot szerzett hazai pályán az éllovas MTK Hungária ellen a Videoton. A legutóbbi öt mérkőzésükön egyébként öt pontot gyűjtöttek a piros-kékek, pedig sérülések, illetve eltiltások miatt rendre változtatni kényszerült az összeállításon Várhidi Péter vezetőedző; a pénteki meccsen három sárga lapja miatt Pomper Tiborra nem számíthat a szakember. Pedig a fehérváriakra rendkívül fontos mérkőzés vár a Siófok ellen.
Lezárnák a vendégek a rossz sorozatot
Dejan Vilotics (Videoton): – Ezt a mérkôzést minden körülmények között hoznunk kell. Nem ismétlôdhet meg tehát a siófoki meccs hibája, amikor az utolsó pillanatban egyenlített az ellenfél.
Vass László (Siófok, pályaedzô): – Legutóbbi két mérkôzésünkön vereséget szenvedtünk, a játékunkkal ennek ellenére nem volt különösebb probléma. Reméljük, végre betalálunk az ellenfél kapujába.
Dejan Vilotics (Videoton): – Ezt a mérkôzést minden körülmények között hoznunk kell. Nem ismétlôdhet meg tehát a siófoki meccs hibája, amikor az utolsó pillanatban egyenlített az ellenfél.
Vass László (Siófok, pályaedzô): – Legutóbbi két mérkôzésünkön vereséget szenvedtünk, a játékunkkal ennek ellenére nem volt különösebb probléma. Reméljük, végre betalálunk az ellenfél kapujába.
"Úgy érzem, a csapatunk egyre jobb teljesítményt nyújt, így ez alkalommal is a győzelem reményében lépünk majd pályára – mondta Tímár Krisztián, a fehérváriak 23 éves középpályása. – Valamennyiünkben élénken él a siófoki találkozó emléke. Figyelnünk kell majd a védekezésre, hogy ne ismétlődjön meg az augusztusi eset, hiszen nem engedhetjük meg magunknak, hogy újra pontokat ajándékozzunk el. Ami engem illet, sokáig szélsőhátvédként játszottam, ám sérülések és eltiltások miatt úgy döntött Várhidi Péter, hogy változtat a feladatkörömön. Így egy kicsit előbbre kerültem, de jobb oldali szélső középpályásként természetesen továbbra is van védekező feladatom, ugyanakkor jobban segíthetem a támadások építését is. Eddig nem sikerült gólt elérnem új szerepkörömben, de remélem, előbb-utóbb eredményes leszek. Ez akár már pénteken is megtörténhet… Ugyanakkor az a tény, hogy kisebb hullámvölgybe került a Siófok, és megtört a kezdeti lendülete, nem téveszt meg sem engem, sem játékostársaimat.”
Szerencse. Sokan megijedtek a Videoton–MTK meccsen, amikor Predrag Gajics elfejelte a labdát, de közben Komlósi Ádám magasra emelt lábával megrúgta a fehérvári csatár fejét. Gajicsot le is kellett cserélni, de szerencsére az orvosi vizsgálatok nem állapítottak meg súlyosabb sérülést, így Gajics már újra edzhet.
Műtét. Jó ideje hiányzik a Siófok összeállításából László András neve. A hátvéd gerincsérvvel bajlódott, de az utóbbi hetekben már rendszeresen gyakorolhatott. Ám a napokban újra jelentkeztek a fájdalmak, és elképzelhetô, hogy a játékost meg kell operálni. Ha így lesz, László visszatérésére csak tavasszal kerülhet majd sor.

"Nincs gödörben a csapat, csak az ellenfél kapuja előtti döntéseink rosszak” – kommentálta Csank az elmúlt hetek botladozását. A szakember szerint e probléma kezelése az lehet, ha az edzéseken még többet gyakorolnak, és igyekeznek elérni, hogy minden labdarúgó még jobban koncentráljon a meccseken.
"A gólokhoz szerencse kell, és persze még sok minden más, így egyéni képességek, technika és nem utolsósorban pszichés alkalmasság – fejtegette Csank János. – Nem ártana persze, ha végre hazai pályán futballozhatnánk, ez talán az eredményességünknek is jót tenne, de tudomásul vesszük, hogy sorozatban harmadszor is idegenben kell szerepelnünk. Mivel nekünk külön védekező és támadó taktikánk nincs, a Videoton otthonában is a saját játékunkat kívánjuk játszani. Csalódott lennék, ha legalább egy pontot nem hoznánk el, bár tudom, már csak azért is nagyon készül a Videoton, mert a két gárda szomszédvárként mindig éles meccseket vív egymással.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik