NB I/B - Rákóczi FC–Százhalombatta 1–1

Vágólapra másolva!
2002.10.26. 21:12
Címkék
Rákóczi FC-NABI–Százhalombatta 1–1 (1–1)

GÓLSZERZÔ
Tóth B. a 16. percben Nagypál átadását nyolc méterről, laposan lőtte a kapu bal oldalába (1–0). Serfőző a 40. percben Felföldi labdáját tíz méterről vágta a bal alsó sarokba (1–1)
SÁRGA LAP
Sztanó (Marcsek megrúgásáért) a 8., Márkus (Kovácsevics lerántásáért) az 55., Rajczi (Róza ellökéséért) a 79., Kovácsevics (ellenfele visszahúzásáért) a 90. percben
SZÖGLETARÁNY: 10:4 (1:2)

Élénk iramban indult a játék, a hazaiak aktívabbak voltak. A vendégek jobbára védekezésre kényszerültek, ugyanakkor már a középpályán igyekeztek letámadni a kaposváriakat. A hazaiak meredek indításokkal próbálkoztak, s kísérleteik egyike a 16. percben góllá is érett. Ezt követően a Százhalombatta változtatott elképzelésén, játékosai immár előrébb húzódtak, kiegyenlítettebbé tették a mezőnyjátékot és hat perccel később sikerült is egyenlítenie. Ezután ismét a Rákóczi percei következtek, Nagypál Tibor kapufája mellett még egy-két veszélyes helyzetet is sikerült összehozniuk, de többre nem jutottak. A szünetben Kovács Kálmán kettős cserét eszközölt és a lendületbe jött Rákóczi fölényét több egymást követő szöglet is jelezte. Ám a battaiak nagyon szívósan, s mi több, hatásosan is védekeztek. A hazaiak edzője a megsérült Csík Tibor helyett Rajczit is harcba dobta, ám csapata, ahogy telt az idő, egyre idegesebben játszott. Támadásai ugyan egymást követték, de abban kevés volt az átgondolás. A szünet utáni 9:2-es szögletarány is jelezte a hazaiak elkeseredett próbálkozásait, ám a vendégek mindvégig jól romboltak és néha veszélyes ellenakciókra is futotta erejükből. Idegenbeli győzelmei után a Rákóczinak ezúttal meg kellett elégednie az egy ponttal, de hozzá kell tenni, a Százhalombatta rászolgált a döntetlenre.

MESTERMÉRLEG
Kovács Kálmán: – Nem játszottunk jól, és ezért önmagunkban kell a hibát keresnünk.
Gálvölgyi István: – Fegyelmezetten játszottunk, s ott szereztünk pontot, ahol ez, megítélésem szerint, kevés csapatnak sikerül majd.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
3 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
3 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
3 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
4 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
4 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
4 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik