ROMÁNIA - Búcsú a mocsártól

Vágólapra másolva!
2002.10.25. 22:34
Címkék
"A labdarúgó-válogatott a nemzeti azonosság és szolidaritás szimbóluma, ezért a kormánynak kötelessége erőfeszítéseket tenni a szövetség megsegítésére. Mivel a jövő tavaszi, Dánia elleni Eb-selejtező meghatározó jelentőségű, biztosíthatom önöket, hogy méltó körülmények között játszhatnak. A kijelentés nem az ötvenes évek Futbóliájából származik, Adrian Nastase román kormányfő legutóbbi sajtókonferenciáján hangzott el, miután a miniszterelnök meglátogatta az ország legnagyobb arénáját, a Lia Manoliu-komplexumban lévő National-stadiont.
Talán már ennyiből is látszik, mekkora hullámokat ver továbbra is Bukarestben a norvégoktól elszenvedett vereség, amelyért leginkább a Steaua-pálya kritikán aluli gyepszőnyegét okolják. A futballisták eddig szinte babonásan ragaszkodtak a katonacsapat stadionjához, hiszen az elmúlt 12 esztendőben ide kötődött a válogatott sikersorozata. Az utóbbi időben született eredmények viszont már nem igazán táplálják a Steaua-stadionbeli verhetetlenség nimbuszát. A személyeskedésektől sem mentes bűnbakkeresésben a kormánytagok is hallatni kezdték szavukat, ennek eredményeként iktatta be Nastase a National-stadion meglátogatását. A hatalmas sleppel érkező miniszterelnök fél órán át inspektálta a gyepet, a lelátókat és kiszolgáló helyiségeket, s utána úgy nyilatkozott, hogy semmivel sincs megelégedve. "Sajnos eléggé lerobbant állapotban találtam a létesítményt, de a játéktér még így is jobbnak mondható, mint a Steaua mocsárja – mondta a jelek szerint ehhez is értő kormányfő. – A kormány nem maradhat érzéketlen egy ekkora nyilvánosságot érintő ügyben, ezért soron kívül 3,6 milliárd lejt (mintegy 30 millió forint – a szerk.) hagytunk jóvá a National-stadionban szükséges elsődleges javításokra.” Mivel az időt túl rövidnek tartják a teljes gyepfelújításhoz, e tekintetben legfeljebb szinten tartásról beszélnek. A pénz elsősorban új kapuk, hálók, az öltözőből kivezető mozgó alagút, a cserepadok, gyepvédő ponyva beszerzésére, valamint a nézőtér kamerákkal való ellenőrzésének biztosítására megy majd el. Hosszabb távon 10 millió dolláros befektetési szándékot emlegetett Nastase, ami révén a jelenleg 80 ezer néző befogadására alkalmas stadion a régió legnagyobb és legkorszerűbb arénájává válna.A Steaua-stadiontól való búcsú tehát véglegesnek tekinthető, sőt, már az év utolsó válogatott találkozóját, a november 20-án esedékes, horvátok elleni barátságos mérkőzést is más helyszínen játsszák – minden valószínűség szerint a FC National Cotroceni-stadionjában.
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
6 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
7 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
7 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
7 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
7 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
7 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik