Igencsak jól pörgött Orsó

– A hétvége hőse, elzárva a külvilágtól?
– Dehogyis, csak eléggé ingadozó itt a térerő, néha nehéz telefonvégre kapni.
– Sokan keresték?
– Csak amennyien általában szoktak, barátok, rokonok. Semmi több.
– Azt gondolná az ember, fürdik a sikerben, lépten-nyomon az oswiecimi napokat ünnepli.
– Fáradt voltam én ahhoz.
– Ennyire kimerítő volt az a három nap?
– Iszonyatosan. Egy pillanatig sem volt megállás, egyik csapat ellen sem lehetett lazítani, végig pörögni kellett, bizony, rendesen lefáradt az ember.
– Pedig ön, a társaival ellentétben, pihentebben lépett a jégre…
– Gondolja, hogy eltekintettem volna ettől.
– No igen. Nagyon megviselte a játékengedélye körül kialakult hercehurca? Sőt, a múlt időt is elfelejthetjük, hiszen csak a Kontinentális Kupán engedte játszani a szövetség, hétfő óta újra "fel van függesztve”. Hogy lehet így a hokira koncentrálni?
– Idegesítenek a történtek, nem tagadom. Ráadásul nem csak körülöttem alakult ki ez a furcsa szituáció. Sajnálom, hogy itt tartunk a magyar jégkorongban. Ahol ilyen kevesen vagyunk, nem szabadna ennek megtörténnie. Nem tehetek mást, mint reménykedem, edzésre járok, formában tartom magam.
– Utóbbival mintha nem lennének bajok.
– Örülök, hogy így látja, én is így érzem. Nagyszerű állapotban, jó erőben vagyok, és most a rövid szünet alatt – mert a mester két és fél nap pihenőt adott nekünk – újra feltöltődtem. Végre nagyokat és finomakat ehettem, amire Lengyelországban nem volt lehetőségem, ott ugyanis nem volt valami ízletes az étel.
– Gondolom, a negatívumokat ezzel ki is merítette.
– Persze! Jó szívvel emlékszem viszsza ezekre a napokra. Úgy mentünk ki, hogy megpróbáljuk kihozni magunkból a maximumot, tudtuk, hogy a lengyelek és a fehéroroszok, no meg a Volán ellen is nehéz dolgunk lesz, csak titkon számítottunk arra, hogy mindegyikőjüket megelőzzük. Szerencsére elkaptuk a fonalat, mindenki tudása legjavát nyújtotta, ennek köszönhető a győzelem.
– Találkozott, beszélgetett Jan Jaskóval?
– Csak az egymás elleni meccsünk előtt. Köszöntünk, kezet fogtunk, enynyi. Ô az ellenfél edzője, miről beszélgettem volna vele?
– Tudnék tippeket adni…
– Nézze, azt nem tagadom, bizonyítani akartam neki is, hogy helyem van a válogatottban.
– Meg mondjuk a Volánban, nem?
– Két szép évet töltöttem el Fehérvárott, jól éreztem magam, ám be kell valljam, a második évem nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Hamar megsérültem, eltört a kezem, aztán, mire visszatértem, nem találtam a helyem. Kevés lehetőséget kaptam, ami bántott, de az is igaz, a formám is messze volt a tökéletestől. Örülök, hogy Dunaújvárosban számítottak rám, remélem, lesz még alkalmam meghálálni a lehetőséget.
– Dacból játszott egykori csapata ellen?
– Egy picit. Inkább úgy fogalmaznék, hogy égett bennem a bizonyítási vágy. Nagy volt a tét, ez fel is dobott, jól éreztem magam a jégen. Arra is gondoltam, ki tudja, mikor játszhatok legközelebb, azaz most aztán tényleg meg kell mutatnom.
– Felettébb ingadozó volt eddig a formája, hol kifejezetten jól, hol gyengén játszott. A feladat tehát adott: "csak” tartani kell ezt a szintet.
– Igyekszem, ezért dolgozom mostanában ennyit. Mint mondtam, jó passzban vagyok, van önbizalmam, a csapat játékstílusát meg mintha nekem találták volna ki. Egypasszos játék, gyors kiugrások, élvezem a hokit. Nagyszerű sorba kerültem, Erdősi Péterrel és Borsos Attilával jól kiegészítjük egymást a kapu előtt, ennek is köszönhettem, hogy ilyen eredményes tudtam lenni.
– Az öt közül melyik gól maradt meg önben leginkább?
– Mindegyiknek örültem, de az utolsó, a lengyelek ellen szerzett találatom most is itt van előttem.
– Szélig Viktor mesterien ugratta ki, aztán…
– …aztán már ott is voltam a kapu előtt. Tudtam, hogy be kell lőnöm, mert miután egyenlítettek a hazaiak, mintha vérszemet kaptak volna. Belőttem, láttam a többiek arcát és nagyon boldog voltam. Úgy érzem, ez volt a legfontosabb gólom az összes közül.
– Kapott már máskor is különdíjat?
– Most se kaptam…
– Nem?
– Nem, sőt csak a Nemzeti Sportból tudtam meg, hogy én lettem a gólkirály. A többiek hívtak fel, láttam-e az újságban. Gyorsan vettem egyet, akkor szembesültem a ténnyel.
– Pedig az eredményhirdetésnél is bemondták.
– Lehet! De ki hallotta azt? A fellegekben jártunk. Utólag sajnálom, hogy nem kaptam a gólkirályi címért valami díjat, jó lett volna emlékbe. A lényeg azonban az, hogy a csapat hazahozta azt a gyönyörű kupát. Nem igaz?