Fény és árnyék
Ilyen jubileumról álmodozott Tamási Zoltán, az újpestiek védôje. A rutinos játékos szombaton este szerepelt a kétszázadik élvonalbeli mérkôzésén, gondolta, ha már így hozta a sors, emlékezetessé teszi ezt az estét. Tamási Zoltán elôbb fejjel, majd lábbal vette be a soproni kaput, elmondható tehát, hogy tökéletessé tette a kerek jubileumot. Ehhez még tegyük hozzá, hogy a védômunkáját is jól látta el, így rossz szava nem lehetett rá senkinek.
„Fedôneve: stadionigazgató. Foglalkozása: besúgó” – írták ki egy lila lepedôre az újpesti B-közép tagjai. Tóth Andrásra céloztak ezzel a drukkerek, aki a Megyeri úti létesítmény vezetôje. Emlékezetes, hogy a lila-fehérek hazai UEFA-kupa-mérkôzése elôtt a rendôrség olyan raktárat fedezett fel, ahol több mint száz pirotechnikai eszközt talált, amelyeket le is foglalt. Valószínűleg ez eshetett rosszul az ultráknak, akik így tüntettek a klub egykori legendás játékosa és jelenleg is megtisztelt vezetôje ellen. Nem volt túl szép mindez…


Az idegenben több mint egy éve nyeretlen Matáv agresszív harcmodorban kezdte a találkozót, ám hiába futottak sokat a vendégek, hiába voltak erőszakosak a párharcokban, hamar hátrányba kerültek. A túlzott vehemencia ugyanis jó néhány szabálytalanságot eredményezett, és az egyik oldalszabadrúgás hárítása megoldhatatlan feladat volt a soproni védelemnek. Mintegy tíz perc elteltével már valószínűsíteni lehetett, hogy Komjáti András együttese nem ezen a meccsen szakítja meg rossz idegenbeli sorozatát. A Matáv védői képtelenek voltak időben felvenni a mélységből remekül beinduló Tokody Tibort, a szabálytalanság ezúttal büntetőt harcolt ki, Tamási Zoltán pedig kíméletlen ítélet-végrehajtónak bizonyult. A büntető érdekességét az adta, hogy a liláknál egyébként nem Tamási feladata a tizenegyesek végrehajtása, ám a védő 200. élvonalbeli mérkőzését játszotta, ő szerzett vezetést a hazaiaknak, társai pedig nyilván úgy gondolták: igazán emlékezetessé teszik számára a jubileumot.
A hazaiak összeállításában érdekes húzásnak tűnt, hogy Szabó András vezetőedző Tokody Tibort nem a középpálya jobb oldalán, hanem a bal szélén szerepeltette. Elképzelése tökéletesen bevált, ugyanis a lilák játékosa rendre átjátszotta emberét, Perger Györgyöt, és az is bebizonyosodott, hogy a bal lábával ugyanolyan jól bánik a labdával, mint a jobbal. Tóth Mihály egyetlen megugrásától eltekintve a soproniak szinte semmi veszélyt nem jelentettek az Újpest kapujára, és ebben alighanem nagy szerepe volt annak a ténynek, hogy a középpályás párharcokat rendre elveszítették a Matáv játékosai. Aztán a játékrész hajrájában Tóth Mihály egy újabb meglódulását követően emberhátrányba került az Újpest, és ekkor félő volt, hogy elszabadulnak az indulatok. A hazai szurkolók nehezen emésztették meg, hogy a játékvezető leküldte a pályáról csapatuk kapusát, Vlaszák Gézát, és a pályán zajló események ekkor azt sejttették, nem biztos, hogy a csapatok változatlan létszámban fejezik be a 90 percet.

A jubiláló védônek, Tamási Zoltánnak (balra) kétszer is gratulálhatott Horváth Ferenc
Sőt…
A játékrész feléhez közeledve egy-egy kontratámadás már jelezte, a hazaiakban több van annál, minthogy csak a rombolással törődjenek. Tokody Tibor fantasztikus szólója ugyan még nem hozott változást az eredményben, ám a csapatkapitány Kovács Zoltán perdítése már valószínűsítette, melyik csapat futballistái örülhetnek az összecsapást követően. Érdekes módon a harmadik találat ismét változtatott a futball menetén, az addig fölényben lévő soproniak teljesítménye visszaesett, és ekkor egyáltalán nem lehetett észrevenni, hogy a csapatok nem azonos létszámban futballoznak.
Mivel a hajrában az eredmény már nem változott, elmondható, hogy a mérkőzésbe nagyobb energiát fektető, ráadásul tíz emberrel is eredményesebben futballozó hazaiak győzelme teljesen megérdemelt, a soproniak újabb idegenbeli győzelmére továbbra is várni kell.
Mestermérleg
Gratulálok játékosaimnak, köszönöm a mérkőzéshez való hozzáállásukat. Az első harminc percben nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, megérdemelten jutottunk kétgólos előnyhöz. A csapatot dicséri, hogy a kiállítást követően sem roppant össze, és bár az ellenfélnek is voltak lehetőségei, megérdemelten szereztük meg a három pontot.
Szabó András, Újpest
Ezt a mérkőzést saját magunknak tettük ilyen nehézzé. Döntő pillanatokban nagyokat hibáztunk, és amíg ez így lesz, addig nem tudunk előrelépni. Igaz, voltak helyzeteink, ám mégis szégyenletesnek tartom, hogy bár több mint ötven percet emberelőnyben futballoztunk, nem tudtunk gólt elérni.
Komjáti András Sopron
Percről percre
7. perc: Az újpesti Farkas Balázs végzett el szabadrúgást a jobb oldalról. Beívelése után a 200. élvonalbeli mérkőzésén pályára lépő Tamási emelkedett ki középen a védők közül, és hét méterről a jobb sarokba csúsztatta a labdát.
1–0
16. perc: Rósa Henrik ívelte előre a labdát az elmélázó soproniak között. Horváth Ferenc középen, jobb lábbal éppenhogy a levegőben elérve a labdát elpöccintette azt, de a soproni kapus, Farkas Balázs a levegőben úszva kiütötte a labdát.
18. perc: Tokody lépett ki a védők közül, és amikor már a tizenhatoson belül járt, utolérte őt Perger, és a soproni védő földre is vitte az újpesti támadót. Fábián Mihály játékvezető azonnal tizenegyest ítélt, amit a jubiláló Tamási végzett el, és jobbal a bal felső sarokba lőtte a labdát.
2–0
24. perc: Javrujan ugratta ki Tóth Mihályt a balösszekötő helyén. A csatár csaknem az ötösig vezette a labdát, ám az éles szögből jobbal leadott lövése után Vlaszák kiütötte a labdát. A kapus pechjére azonban éppen Tóth Istvánt találta meg, aki középről, két méterről, ballal ismételhetett, ám Vlaszák vetődve ismét kiütötte a labdát.
38. perc: Tóth Mihály lépett ki egyedül középen, és 17 méterről a kapuba akarta emelni a labdát, a kapujából nagy rössel kilépő Vlaszák a levegőből lehúzta azt, ám a labdával a kezében a lendülettől a tizenhatoson kívül ért földet. Fábián ezért azonnal kiállította a kapust. A szabadrúgást Somogyi ballal végezte el, lapos lövése után a frissiben beállt Posza vetődve mentett a jobb alsó sarok elől.
59. perc: Tóth Mihály adta középre a labdát bal oldalról. Sira senkitől sem zavartatva fejelhetett az ötös előtt, ám Posza vetődve mentett a bal alsó sarok elől.
62. perc: A bal sarokból Tóth István emelt középre, ahol ismét érkezett Sira, s az ötösön belülről fejelhetett volna, ha sikerül eltalálnia a labdát.
67. perc: Somogyi jobb oldali szöglete után Tóth István alig fejelte a jobb kapufa mellé a labdát.
68. perc: Simek szerzett labdát a jobb oldalon, majd Rósához továbbított, aki jól vette észre, hogy a tizenhatoson belül Kovács Zoltán faképnél hagyta őrzőjét, Szabadost, és a rövid saroknál tűnt fel. Kovács meg is kapta a labdát, és hat méterről, jobbal, Farkas felett a kapuba perdített.
3–0
84. perc: Simek indult meg saját térfeléről. Senkitől sem zavartatva vezette a labdát, a Sopron kapujától 22 méterre járt, amikor jobbal ellőtte a labdát, ami a bal alsó sarok mellett centikkel hagyta el a pályát.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





