Fény és árnyék
Sok olyan vád éri – olykor teljes joggal – a magyar klubokat, hogy nevesincs idegenlégiósokat szerzôdtetnek, akik semmivel sem jobbak, mint a magyar labdarúgók. Daniel Rednic, az MTK román játékosa azonban mérkôzésrôl mérkôzésre bizonyítja, hogy van ellenpélda is. A nyáron igazolt külföldi nemcsak játékával, de a futballhoz való alázatával, kilencvenperces zakatolásával is bizonyítja, hogy jó vétel volt.
Ötletesen, látványosan játszott az MTK, Illés Béláék könnyed gyôzelmet arattak és szép helyzeteket dolgoztak ki, szép gólokat lôttek. Hihetnénk, ez lelkesítô hatással volt a hazai publikumra, ám a hazai drukkerek egy része csapata biztatása helyett végig Hanacsek Attila játékvezetô szidalmazásával volt elfoglalva, sôt, egy ízben néhány MTK-szurkoló egy vita során kis híján összeverekedett.


Egervári egyébként érdekes húzással rukkolt elő: a pénteken kihirdetett öszszeállítást módosítva az eredetileg csupán a kispadra jelölt Czvitkovics Pétert is a kezdők közé állította. Ez önmagában hétköznapi eset lenne, ám a vezetőedző ezzel mégsem változtatott korábbi tervein, egész egyszerűen kíváncsi volt arra, hogy a fiatal játékos miként teljesít, ha csak néhány órája van lélekben felkészülni erre a szerepre.
Ezt talán felesleges külön taglalni, ugyanis már az első percekben kiderült, hogy az egész MTK kiválóan hangolódott rá a találkozóra. Imponáló magabiztossággal futballoztak a hazai játékosok, frissek, ötletesek voltak, a sok mozgásnak köszönhetően mindig akadt megjátszható társ, ügyesen váltottak ritmust – azaz egyértelműen ők határozták meg a mérkőzés arculatát. A vendégek gondolkodásban és mozgásban sem tudták követni a házigazdákat, és bizony gyakran csak nyomozták a labdát néhány szellemes hazai akció során.

A nagyszerűen játszó Zavadszky Gábor (jobbra) kétszer is saját gólt ünnepelhetett
A Dunaferr azonban nem úszta meg két góllal, a két csapat teljesítménye közötti különbség ugyanis a folytatásban sem csökkent. Továbbra is az MTK uralta a játékot, gyorsan növelte előnyét, és ezt követően játékosai olykor a maguk és a közönség szórakoztatására is futballozhattak. Tornyi Barnabás két támadóval próbálta felrázni együttesét, de a lelke mélyén alighanem ő is érezte: ez már a veszett fejsze nyele volt. A Dunaferr egyik kontrája végén szépített ugyan, de az MTK erre is hamar válaszolt, tehát a mérkőzés egyetlen nyitott kérdésének csupán a hazai siker gólkülönbsége maradt.
Végül meglett a kiütéses győzelem, ami hűen tükrözi is a látottakat. A két csapat ezen a napon nem tartozott ugyanabba a súlycsoportba. A Dunaferr szétesően, gyámoltalanul játszott, a védelme többször összeomlott és így az újvárosiak lényegében statisztáltak a jó napot kifogó és kiváló egyéni teljesítményeket is felvonultató MTK produkciójához. A teljességhez tartozik, hogy Bita László az öt gól ellenére azért kapott jó osztályzatot, mert a gólokról nem tehetett, sőt, ha nem véd időnként bravúrosan, a vendégek még katasztrofálisabb végeredménnyel távozhattak volna.
Mestermérleg
Nagyon örülök a győzelmünknek és a három pontnak, de annak még jobban, hogy mindezt meggyőző játékkal, helyenként látványos futballal sikerült elérni. Elégedett vagyok játékosaimmal.
Egervári Sándor MTK
Egyik rossz passz után jött a másik, a korai gólnál elkövetett baki megzavarta a játékosokat. Néhány labdarúgóm nem "kapta el” úgy ezt a mérkőzést, ahogy kellett volna. Ilyen elemi hibákat nem lehet elkövetni.
Tornyi Barnabás Dunaferr
Percről percre
7. perc: Óriási védelmi hibából szerzett vezetést az MTK: Rednic balról Nikolov és Salamon mellett gurította középre a labdát, úgy tűnt, könnyedén hatástalanítanak a vendégvédők, ám Éger lába alatt elcsúszott a labda, a jobbösszekötő helyén érkező Zavadszky pedig hat méterről, jobbal egyből a kapu jobb oldalába emelte a labdát.
1–0
9. perc: Zováth indította a balösszekötő helyén a beinduló Bükszegit, az MTK-t is megjárt csatár 21 méterről, jobbal célba vette a kapu közepét, Hajdu jó reflexszel, spárgázva, lábbal hárította a laposan érkező erős lövést.
15. perc: Zováth cselezgetett az MTK térfelének közepén a bal oldalon, megvárta, míg Bükszegi beindul a védők közötti résbe, lágyan a csatár elé emelte a labdát, Bükszegi 14 méterről jobb lábbal méterekkel a kapu fölé bombázott.
18. perc: Sowunmi a bal oldalról az alapvonaltól félmagasan középre lőtte a labdát, Bükszegi becsúszva érkezett, ám egy hajszállal lemaradt az átadásról és így nem tudta közvetlen közelről a kapuba sodorni a labdát.
20. perc: Illés vette észre, hogy az újvárosi védelem jobb oldala lyukas, és az üres területre érkezik Rednic, a védők között elpasszolta a labdát, a Nikolovot megelőző Rednic pedig 12 méterről ballal egyből fejmagasságban a kapu jobb oldalába lőtt.
2–0
28. perc: Mint a grundon: Czvitkovics, Ferenczi, Illés, Zavadszky, majd ismét Illés volt a labda útja, Zavadszky nagy helyzeben a mellette üresen érkező Illéshez passzolt, ő ballal hat méterről egyből lőtt, Bita azonban szögletre ütötte a labdát.
40. perc: Czvitkovics kényszerítőzött Rednickel, majd a visszakapott labdát 14 méterről jobbal meglőtte a kapu közepe felé, Bitának azonban nem kellett védenie, megtette ezt helyette Kiss György, aki oldalról bevetődve kézzel elütötte a labdát. A büntető helyett szöglet következett.
44. perc: Molnár Zoltán is kedvet kapott a lövéshez, 11 méterről, jobbról, éles szögből, laposan centiméterekkel a jobb oldali kapufa mellé bombázott.
49. perc: Rednic jobb oldali szabadrúgása után Ferenczi magasra felugorva, nyolc méterről fejelt, a kapu közepénél Bita kiütötte a labdát, aztán utánavetődött, de nem tudta megfogni azt, Zavadszky lecsapott rá, eltolta a fekvő kapus mellett, és két lépésről ballal a léc alá lőtt.
3–0
62. perc: Rósa bal oldali beadása után a labda középen felperdült egy hazai védő lábán, és a középen érkező Balaskó hét méterről, jobbal kapásból a kapu közepébe lőtt.
3–1
64. perc: Éger újabb kapitális hibája: egy bal oldali beívelés után a védő mellel lekezelte a labdát, ám mielőtt felszabadított volna, odaugrott Illés, elvette Égertől a labdát, már csak a kapussal állt szemben, de még állított rajta egyet, majd hat méterről, középről, jobb belsővel higgadtan a bal alsó sarokba helyezett.
4–1
71. perc: Juhász kiugratása után Rednic és Ferenczi ellen Éger egyedül próbált menteni, Rednic balról középre passzolt, Ferenczi lekezelte a labdát, majd hét méterről, jobbal nagy erővel a kapu közepébe lőtt.
5–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






