Egy pár debreceni
Cheryl Grace koordinációs producer vezetésével kéttagú ESPN-csapat járt Magyarországon, azzal a céllal, hogy tanulmányozza a Fônix Csarnokot, megismerkedjen a szervezôbizottság vezetôivel és a hajdúszoboszlói szálláshelyekkel. Az ESPN a CNN-hez hasonlítható amerikai sporttelevíziós csatorna, amely hosszú évek óta piacvezetônek számít. A tengerentúlról jöttek hosszú listát adtak a házigazdáknak, amelybôl kiderül, hogy kilenc 9 fôs vb-stábjuknak ideális munkakörülményeket akarnak teremteni. Az amerikai csapat arra is igényt tart, hogy stábjuk a féltve ôrzött küzdôtéren szabadon mozogjon. Terveik szerint a világbajnokságról, Debrecenrôl és a Hortobágyról, valójában azonban egész Magyarországról készített – a tengerentúlon ritkaságszámba menô 35-40 perces – összefoglalójukat december utolsó, illetve a jövô év elsô napjaiban vetítik majd le.
HHH
A hagyományokhoz híven ezen a világbajnokságon is megrendezi a Longines az Elegancia díjért folyó versenyt, amelynek férfi és nôi gyôztese a világhírű cég karóráját veheti át. A résztvevôket öttagú zsűri veszi szemügyre, a „mustrálásban” a Longines három szakembere mellett egy magyar olimpiai bajnok és a szervezôbizottság egyik tagja vesz részt.

Fekete Levente szurkolói nem csalódtak: lólengésben ötödik helyen jutott be a döntôbe (Fotó: Meggyesi Bálint)

Fekete Levente szurkolói nem csalódtak: lólengésben ötödik helyen jutott be a döntôbe (Fotó: Meggyesi Bálint)
Magyar szempontból a verseny egyik nagy kérdése volt, ezúttal mire megy Csollány Szilveszter régi nagy vetélytársával, a világbajnoki címvédő bolgár Jordan Jovcsevvel, akivel legutóbb fél évvel ezelőtt, március közepén a cottbusi Világkupán találkozott, és aki mögött akkor – akárcsak a tavalyi genti világbajnokságon – a második helyen zárt.
Csollány mielőtt elutazott Párizsba arról nyilatkozott, hogy nagyon fontos számára ez a hétvége, hiszen egy figyelemre méltó szerepléssel jó benyomást tenne a zsűrire, amely a debreceni szerenkénti világbajnokság szempontjából is meghatározó lehetne. És ne feledjük: az esztendő legrangosabb hazai sporteseménye nem is olyan soká, november 19-én kezdődik…
Nos, a selejtező nem sikerült "csollányosra”, ötszörös világbajnoki ezüstérmes tornászunk több kisebb hibát vétett, s a leugrásnál tőle szokatlan módon elszökkent a dupla szupléból, amely azt eredményezte, hogy 9.662-vel a harmadik helyen kvalifikálta magát a vasárnapi fináléba, amely a hagyományoktól eltérően ezúttal nem nyolc, hanem csak hat részvevővel zajlik.
"Jól láthatóan nagyon izgult Szilveszter a viadal előtt, éppen ezért úgy gondolom, a világbajnokságot megelőzően szükség van arra, hogy lehetőség szerint több versenyen is elinduljon – mondta Vereckei István szövetségi kapitány. – A gyakorlatával nincsen nagy baj, olyan hibái voltak ezen a napon, amelyeket egy hónap alatt ki lehet javítani, véleményem szerint inkább elsősorban mentálisan kell felkészülnie a debreceni világbajnokságra.”
A kapitány egyébként sportdiplomáciából jelesre vizsgázott, hiszen nemcsak Csollánynak, de az edző nélkül érkező Jordan Jovcsevnek is segédkezett a verseny során. Egész pontosan ő "tette fel” a világbajnoki címvédőt a gyűrűre.
Fekete Levente, aki januártól Lyonban készült és akit népes szurkolótábor fogadott a Bercyben, sem utazott hiába Párizsba, tehetséges fiatalunk ugyanis lólengésben 9.438-cal az ötödik helyen került be a döntőbe, míg gyűrűn nyolcadik lett, így nem léphetett tovább.
A finálét talajon nem tudta kiharcolni Gál Róbert, akinek csak 9.7-ből indította a zsűri a gyakorlatát. A produkció végén a ferencvárosi tornász 9.175-öt kapott a pontozóktól, s ez csak a tizedik helyre volt elegendő. Ugrásban azonban sikerült a tőle megszokott szintet nyújtani, s ezzel javított, hiszen 9.412-vel 5. lett, így ő is finalista.
Kiss Renáta felemáskorláton próbálkozott a legjobb hatba jutással, ám végül a produkciójával a nyolcadik helyre került, vagyis ezen a szeren búcsút inthetett a vasárnapi szereplésnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





