Fütyültek az egerszegi nézők

Vágólapra másolva!
2002.10.19. 20:36
Címkék
Végre sikeres a válogatott, így a szurkolók újra reménykednek.
Nem túlzás, az Eb-selejtezőn eddig megszerzett négy pont hatására a magyar futball kedvelőit ismét érdekelni kezdte a honi foci. Persze Zalaegerszegen a csapat már régóta központi téma, és a pozitív változás főként abban érződött, hogy Gellei Imre szövetségi kapitányt, aki kilátogatott a Zalaegerszeg–Siófok mérkőzésre, a korábbiaknál sokkal többen üdvözölték, s gratuláltak eddigi teljesítményéhez. Ám Egerszegen a drukkereket továbbra sem a válogatott foglalkoztatja elsősorban, sokkal inkább a helyi kedvencek, Bozsik Péter és Simon Antal tanítványainak produkciója. Jogosan teszik fel a kérdést: most akkor hogyan tovább? A csapat ugyanis nem úgy teljesít, ahogy az a bajnokhoz méltó…
A rossz szereplés oka tudott: a nemzetközi megméretés miatt Urbán Flóriánék a szokottnál sokkal több mérkőzést játszottak, ráadásul az esetek nagy többségében idegen pályán, mert az egerszegi stadion felújítása miatt csak nemrégiben térhetett haza az együttes, amely a következő hetekben még hat (!) alkalommal otthon játszik.
Csank János siófoki vezetőedzőnek sokkal kevesebb gondja van, mint a Bozsik, Simon duónak, hiszen a mesteredzővel az újonc remekül teljesít, a szombati összecsapás előtt a harmadik helyen álltak (az idény eleji számolgatásokhoz képest felcserélődtek a szerepek, hiszen a többség a Siófokot várta a tizedik hely közelébe, míg a szakértők a Zalaegerszeget tartották bajnokesélyesnek.)

A felemelt karral ünneplô Balog Csaba pontos lövése gyôzelmet ért a zalaiaknak (Fotó: Unger Tamás)
A felemelt karral ünneplô Balog Csaba pontos lövése gyôzelmet ért a zalaiaknak (Fotó: Unger Tamás)
A felemelt karral ünneplô Balog Csaba pontos lövése gyôzelmet ért a zalaiaknak (Fotó: Unger Tamás)
A mérkőzésen egyébként nem lehetett észrevenni azt a különbséget, amely a tabellán jelenleg megmutatkozik, mert bár a szünetben a gyenge színvonalú mérkőzésen Balog Csaba ragyogóan eltalált lövésével a Zalaegerszeg vezetett, a vendégeknek volt több lehetőségük a gólszerzésre,
Jellemző, hogy az amúgy mindig nyugodt Bozsik Péter most többször is a pályára rohant volna, hogy például a játékvezető ténykedését kritizálja.
Szünet után még jobban beszorult a Zalaegerszeg, a vendégek sokkal többet birtokolták a labdát, és több helyzetet dolgoztak ki, mint Egressyék. Feltűnő volt, hogy a középpályán sem megszerezni, sem megtartani nem tudták a labdát a hazaiak, Vincze Ottó és Darko Ljubojevics a szokottnál halványabb teljesítményt nyújtott. Talán ezt látta meg az egerszegi edződuó, és ezért cserélte be Radoslav Krált – a szlovák középpályás beállásával, ha nem is sokkal, de stabilabbá vált a középpályássor.
A mutatott játék a hazai szurkolóknak sem tetszett, a 70. perc környékén kifütyülték (korábbi) kedvenceiket. A füttyszót aztán Koplárovics Béla méltatása váltotta fel, pedig az ifjú balszélső ekkor még nem is volt a pályán. Aztán negyedórával a vége előtt Koplárovics is beállt, ám a támadójátékhoz ő sem tudott sokat hozzátenni.
Érdekesség, hogy a Siófok együttesében Szabó Csaba és Gaál László nyújtotta a legjobb teljesítményt, márpedig ők korábban mindketten a ZTE futballistái voltak. Csank János a végén mindent megpróbált, pályára küldte a bosnyák Almir Filipovicsot, és a húzása majdnem bejött. A lefújás előtti utolsó pillanatokban ugyanis a tar támadó a kapuba talált, csakhogy Filipovics kézzel kotorta a hálóba a labdát, ezért a megmozdulásáért Juhos Attilától sárga lapot is kapott. Talán még a zalaegerszegiek is elismerik, hogy ezen az összecsapáson a Siófok nem érdemelt vereséget, hiszen összességében jobb teljesítményt nyújtott a vendéglátóknál. Ez azonban már nem számít, a bajnokcsapat vezetőinek, játékosainak és szurkolóinak csupán az a fontos, hogy a hosszú hazai sorozat első mérkőzésén megszerezték a hőn áhított győzelmet.

Fény és árnyék


Az idény elején Angliából szerzôdtetett kapust a Zalaegerszeg, és Szasa Ilics érkezésekor úgy tűnt, Turi Géza hosszú idôre kiszorul a kezdôcsapatból. Késôbb Ilics megsérült, Turi ismét lehetôséget kapott, és élt is azzal. A Siófok ellen például több bravúrt is bemutatott, és játékostársai sokat köszönhetnek neki.



Egy egerszegi szurkoló nem éppen irodalmi hangnemben azt kérte számon Egressy Gábortól, hogy miért nem küzd és hajt úgy, ahogy az elvárható lenne. A válasz sem maradt el, Egressy visszafordult, és sajátos stílusban válaszolt az ôt kritizáló drukkernek. Ebbôl is jól látszik, két hónap alatt nagyot változott a világ Zalaegerszegen…
Mestermérleg

Hosszú idő után ismét hazai közönségünk előtt léphettünk pályára. A mindenáron való győzni akarás azonban túlságosan is görcsössé tette a játékunkat. A legfontosabb az volt, hogy begyűjtsük a három pontot, és ez sikerült.
Simon Antal A ZTE vezetőedzője

Sajnos kevés gólt rúgunk, és az utóbbi időben a pontrúgásainkba is hibák csúsznak. Elég sok technikai hibát vétettünk, s ezeket egy ilyen jó csapat ellen bravúrok nélkül nem lehet büntetlenül megúszni. Ezúttal a bakijainkat nem tudtuk korrigálni, s nem sikerült pontot szerezni, pedig a helyzeteink alapján egyszer illett volna betalálni a kapuba.
Csank János a Siófok vezetőedzője

Percről percre

8. perc: Gaál a bal oldalon iramodott meg, majd jól csavarta középre a labdát, az megcsúszott a középen fejelni próbáló védők fején, és a jobbösszekötő helyén tanyázó Fülöp elé pattant, aki egy igazítás után nyolc méterről jobbal lőtt, Turi azonban lábbal bravúrosan hárított.
17. perc: Ezúttal is Gaál indított támadást, balról jól passzolta a labdát a középen kiugró egykori egerszegi csapattársa, Szabó Csaba elé, aki mellel ügyesen levette a labdát, de a nagyszerű ütemben kifutó Turi menteni tudott.
18. perc: A jobb oldalról Vincze Ottó végezte el a szögletet, Kenesei kibújt a magas termetű vendégvédők közül, tíz méterről fejelt, a labda a léc alá tartott, de azt Csernyánszki nagy bravúrral kiütötte.
20. perc: Egy jobb oldali egerszegi próbálkozás után a labda visszapattant a siófoki védőkről, Balog Csaba eszmélt a leghamarabb, 20 méterről, a balösszekötő helyén maga elé tette, majd ballal óriási erővel a bal felső sarokba bombázott.
1–0
26. perc: Gaál ismét faképnél hagyta a ZTE jobb oldali védőit, középre adott, Szabó Csaba tíz méterről fejelhetett, Turi a jobb alsó sarokra tartó labdát remek érzékkel hárította.
39. perc: Egy hazai kontratámadás után Kenesei a siófoki térfél közepétől egyedül vezethette a labdát a vendégek kapujára, a válogatott csatár mintegy tíz méterről jobbal lőtt, a remek ütemben kivetődő Csernyánszki kiütötte a labdát, végül a menteni igyekvő Kuttor a jobb kapufa tövénél az alapvonalon túlra küldve a labdát szabadított fel.
50. perc: Urbán egy remek labdával indította a jobb oldalon robogó Kocsárdit, a védő pontosan adott középre, Kenesei azonban nyolc méterről, középről Csernyánszki kezébe fejelte a labdát.
65. perc: Sipeki a ZTE térfelének közepétől felgyorsított, majd 20 méterről jobbal lövésre szánta el magát, a labda centiméterekkel suhant el a jobb kapufa töve mellett.
80. perc: Kocsárdi néhány lépés után 24 méterről jobbal nagy lövést eresztett meg, de a labda a bal felső sarok mellett suhant el.
89. perc: A jól hajrázó vendégek csatára, Fülöp a balösszekötő helyén egy lecsorgó labdát megkaparintott, ellőtte a kifutó Turi mellett, Filipovics középen kézzel beleért labdába, amely így hiába került a hazai kapuba, a játékvezető szabadrúgást ítélt a zalaiak javára.
Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
22 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
33 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
56 perce

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik