A Hertha egy félidô alatt elintézte a Cottbust
Stockholmban és a Megyeri úton egy csapatban szerepelt Dárdai Pál, Király Gábor, Lôw Zsolt és Miriuta Vasile, szombaton azonban már a Hertha BSC és az Energie Cottbus tagjaiként egymás ellen küzdöttek. A randevú a berlinieknek sikerült jobban, a kék-fehérek 2–0-ra nyertek idegenben.
„Az elsô félidôben sokat veszélyeztetett a Cottbus, de ellenálltunk a nyomásnak – mondta Király. – Aztán egy szabadrúgásból vezetést szereztünk, majd lélektanilag nagyon jókor, a szünet elôtti percekben egy kontratámadásból növeltük az elônyt. A második félidôben is próbált támadni a hazai csapat, de akkor már nagyon sok lehetôségünk lett volna az ellenakciók végén újabb gólokat szerezni. Negyedikek vagyunk, remélem, innen már csak feljebb megyünk…”
„El kell ismerni, hogy a találkozó elején jobb volt a Cottbus – vélekedett Dárdai, aki ezúttal az utolsó húsz percben kapott játéklehetôséget. – Szereztem néhány labdát, egy-két indításomból Marcelinho gólokat lôhetett volna, de sajnos mindig elcselezte a lehetôségeket. Pedig a végén akár kiütéses gyôzelmet is arathattunk volna, de most már az a lényeg, hogy felzárkóztunk, és hogy legközelebb a Bayer Leverkusen ellen is három pontot szerezzünk. ”
Érthetôen nem volt válogatottbeli társaihoz képest túl lelkes Lôw Zsolt. „Ragyogóan kezdtünk, irányítottuk a játékot – értékelt a futballista. –Ám ezúttal sajnáltam, hogy Király Gabi parádézik, és higgye el, nem túlzok, egy alkalommal pedig a gólvonalról mentettek a berliniek. Aztán egy veszélyes helyzetben szabálytalankodtam, és a szabadrúgásból gól lett. Pedig a lövésben nem is volt erô, de a kapusunk belépett a sorfal mögé, és a labda lágyan behullott a kapuba, ott, ahol addig Piplica állt. A második gól után megrogytunk, és késôbb hiába támadtunk, már nem volt sok esélyünk. Nagyon elkeseredett mindenki, mert az elején élmény volt játszani, olyan jól ment a futball, de szemernyi szerencsénk sem volt. Pedig egy gyôzelem visszaadhatná az önbizalmunkat. Legközelebb Stuttgartba megyünk, az a legkevesebb, hogy alaposan kifárasztjuk a VfB-t az Üllôi úti kirándulás elôtt.”

Marcio Amoroso és társai hiába próbálkoztak, a Dortmund csak ikszelt a Bielefelddel, így már öt pont a hátránya a Bayern mögött (Fotó: Reuters/Ina Fassbender)

Marcio Amoroso és társai hiába próbálkoztak, a Dortmund csak ikszelt a Bielefelddel, így már öt pont a hátránya a Bayern mögött (Fotó: Reuters/Ina Fassbender)
Alighanem szinte teljesen kipihent Bayern München fut majd ki szerdán a San Siro gyepére a Milan elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés alkalmával. Ottmar Hitzfeld társulata ugyanis spórolt az erejével a Hansa Rostock elleni ütközet során, igaz, a győzelmet azért így is besöpörte. A gól a 73. percben született meg, amikor a Ballack lövését követően Schober kapusról kipattanó labdát Zé Roberto terelte a hálóba. A nyártól a Bayernt erősítő brazil eddig négy assziszttal állt a "kanadai táblázaton”, most a másik lényeges rovatba is bekerült az első strigula. Nem ment ilyen jól honfitársának, Giovane Elbernek, aki sorozatban a hatodik idegenbeli bajnokiján sem tudott beköszönni. Még szembeötlőbb, hogy a gólkirályi cím első számú várományosa a legutóbbi 28 Bundesliga-találatából 25-öt szerzett a müncheni Olimpiai stadionban. "Végig a mi akaratunk érvényesült, nyerni akartunk, és meg is valósítottuk az elképzelésünket” – hangzott Hitzfeld gyorsértékelése a lefújás után. Feltételezhető, ő is tudja, a BL-ben és a Serie A-ban eddig veretlen olaszok ellen sokkal több kell majd szerdán, különben a bajorok lassan szemügyre vehetik az UEFA-kupa mezőnyét.
A Borussia Dortmund még a trónkövetelőnél is jobban szenvedett szombaton, holott papíron roppant kellemes rivális várt rá. Az Arminia Bielefeld az Almtól távol meglehetősen harmatos produkciót nyújt, a korábbi fordulók során csak egy pontot kapart össze idegenben, a legtöbb gólt, tizenhármat kapta. Eközben a BVB az utolsó öt tétmeccsét megnyerte (beleértve a BL-t is), a Westfalen-stadionban 16 csata óta nem kapott ki, és története során először veretlen maradt a Bundesliga első nyolc játéknapján is. A kilencediken is, igaz, a remélt három helyett mindössze egy ponttal gazdagodva. Az évadban először kezdő Marcio Amoroso, továbbá Ewerthon, Koller és Rosicky mindent kihagyott, amit lehetett, a bielefeldi Hain remekül védett, nem is születhetett más eredmény, mint döntetlen – a két csapat randevúi során a Westfalenben először! "Igazságos a pontosztozkodás, mert fejben nem voltunk összeszedettek” – vallotta be őszintén Matthias Sammer, a Dortmund trénere.
Elszórt két pontot a Werder Bremen is, de egy olyan mérkőzésen, amelyre az ínyencek is csak csettinteni tudtak. "Ôrület. Csodálatos futball” – az egyik német televízió kommentátora így jellemezte a találkozót, és nem túlzott!
Bundesliga I
9. forduló: Bayer Leverkusen–Kaiserslautern 1–0 (Brdaric 20.), 1860 München–Schalke 3–0 (Lauth 60., 76., Schroth 81.), Hamburg–Mönchengladbach 1–0 (Meijer 47.), Energie Cottbus–Hertha BSC 0–2 (Marcelinho 22., Alex Alves 44.), Hannover–Werder Bremen 4–4 (Kripnikovics 6., Idrissou 39., Bobic 81., 84., ill. Verlaat 11., Aílton 52., Hariszteasz 61., Micoud 67.), Borussia Dortmund–Arminia Bielefeld 0–0, Hansa Rostock–Bayern München 0–1 (Zé Roberto 73.). A Nürnberg–VfB Stuttgart és a VfL Bochum–Wolfsburg mérkôzést vasárnap játsszák.
Következik (október 26–27-én) a 10. forduló: Hertha BSC–Bayer Leverkusen, Wolfsburg–Hansa Rostock, Bayern München–Hannover, Werder Bremen–Borussia Dortmund, Arminia Bielefeld–Hamburg, Mönchengladbach–1860 München, Schalke–Nürnberg, VfB Stuttgart–Energie Cottbus, Kaiserslautern–VfL Bochum
Bundesliga II
9. forduló: Lübeck–Duisburg 1–1 (Bärwolf 51. – 11-esbôl, ill. Ebbers 26.), Ahlen–Alemannia Aachen 1–2 (Arnold 71. – 11-esbôl, ill. Mbwando 77., Grlic 86.), Trier–Eintracht Frankfurt 2–2 (Braham 36., Winkler 41., ill. Guie-Mién 8., Tsoumou-Madza 76.). Az Union Berlin–Burghausen, a Braunschweig–Karlsruhe, a Reutlingen–St. Pauli, az Oberhausen–Freiburg és a Waldhof–Mannheim mérkôzést vasárnap, míg a Mainz–1. FC Köln találkozót hétfôn (Tv: DSF, 20.15) játsszák
Az élcsoport: 1. Freiburg 19 pont (8 mérk.), 2. 1. FC Köln 18 (8), 3. Lübeck 16 (19–10), 4. Trier 16 (19–11), 5. Eintracht Frankfurt 16 (16–9)
Tv: a Sport1 vasárnap 17.30-tól élôben közvetíti a VfL Bochum– Wolfsburg mérkôzést

"Kár ezért a meccsért, nagyon elrontottuk a végét – nyilatkozta a találkozó után Lisztes. – A hajrában elég szerencsétlen gólokat kaptunk, a harmadikat szöglet után, a negyediket pedig egy oldalról belőtt labdából szerezte Bobic. Érezhető volt a játékunkon, hogy tőlünk az elmúlt napokban többen is válogatott mérkőzéseket vívtak, ha nincs a meccsekkel, illetve az utazással járó fáradtság, akkor talán nyertünk volna. De mindent jóvá tehetünk, szombaton a Dortmundot, egy héttel később a Bayern Münchent fogadjuk, ha mindkettőt megverjük, akkor ismét lesz okunk örülni. A gólpasszom miatt boldog vagyok, de ha az első félidőben egy hasonló szituációban Aílton jobban kezeli le a labdát, akkor talán még elégedettebb lennék.”
Münchenben csak a második félidő volt mozgalmas – az elsőben Lauth kapufája, illetve az egymással dulakodó Kurz, Varela kettős kiállítása volt említésre méltó –, akkor az "oroszlánok” megszállták a Schalke térfelét, és három gólt szerezve eldöntötték a csatát. Lauth pályafutása során először duplázott a profik között, a végén nyugodtan megszerezhette volna a harmadik gólját is, ám önzetlen volt, így Schroth is feliratkozhatott az eredményjelzőre. "Minden elismerésem a csapaté, a kilencven perc során mutatott játékunk alapján teljesen megérdemelt a győzelmünk” – nyilatkozta Peter Pacult, az 1860 München osztrák edzője.
Honfitársának, Kurt Jarának az állása forgott kockán a Mönchengladbach elleni találkozón. Hiába biztosította bizalmáról a Hamburg trénerét szinte a teljes vezérkar, nyílt titok volt, hogy ha a HSV nem veri meg a "csikókat”, akkor egy hét múlva már új mester gardírozza a csapatot. Nos, az eredményen nem múlhat Jara sorsa, lévén a Hamburg 1–0-ra győzött. A tréner főképp Erik Meijernek lehet hálás, aki a második félidő elején 20 (!) méterről fejelte a labdát a Stiel által őrizetlenül hagyott kapuba.
A Hamburghoz hasonlóan a Leverkusen is elmozdult a táblázat alsóbb régióiból, méghozzá a továbbra is kiesőhelyen szerénykedő Kaiserslautern kárára. A Zivkovic kiállítása miatt csaknem 60 percen keresztül emberhátrányban küzdő "gyógyszergyáriak” Brdaric közeli góljával verték meg a "vörös ördögöket”, méghozzá a BayArenában sorozatban nyolcadszor.
| Az állás | ||||||
| 1. Bayern München | 9 | 7 | 1 | 1 | 23– 8 | 22 |
| 2. Borussia Dortmund | 9 | 4 | 5 | – | 12– 5 | 17 |
| 3. Werder Bremen | 9 | 5 | 2 | 2 | 18–15 | 17 |
| 4. Hertha BSC | 9 | 4 | 3 | 2 | 11– 7 | 15 |
| 5. Schalke | 9 | 4 | 3 | 2 | 12– 9 | 15 |
| 6. 1860 München | 9 | 4 | 2 | 3 | 14–12 | 14 |
| 7. Hansa Rostock | 9 | 4 | 1 | 4 | 11– 7 | 13 |
| 8. Wolfsburg | 8 | 4 | 1 | 3 | 8– 7 | 13 |
| 9. Hamburg | 9 | 4 | – | 5 | 10–15 | 12 |
| 10. Mönchengladbach | 9 | 3 | 2 | 4 | 10– 7 | 11 |
| 11. VfL Bochum | 8 | 3 | 2 | 3 | 16–14 | 11 |
| 12. Bayer Leverkusen | 9 | 3 | 2 | 4 | 13–16 | 11 |
| 13. Arminia Bielefeld | 9 | 3 | 2 | 4 | 9–15 | 11 |
| 14. VfB Stuttgart | 8 | 2 | 4 | 2 | 14–11 | 10 |
| 15. Nürnberg | 8 | 3 | – | 5 | 10–14 | 9 |
| 16. Hannover | 9 | 2 | 2 | 5 | 15–22 | 8 |
| 17. Kaiserslautern | 9 | 1 | 3 | 5 | 7–12 | 6 |
| 18. Energie Cottbus | 9 | 1 | 1 | 7 | 5–22 | 4 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik