Formula–1 hírek: Massa lehet az új Ferrari-tesztpilóta

Vágólapra másolva!
2002.10.19. 21:09
Címkék
A svájci Blick című lap információi szerint Felipe Massa lesz a Ferrari új tesztpilótája. A 21 éves brazil honfitársát, Luciano Burtit váltja fel a vörösöknél, aki az idén az új gumikat tesztelő csapat tagja volt, de felmondtak neki. Maranellóban az első számú tesztpilóta továbbra is Luca Badoer marad, aki már 1998 óta tagja a teamnek. A hírek szerint Massa tulajdonképpen a Jordanhoz szeretett volna igazolni – ott kétéves szerződés várt volna rá –, de a Ferrarinak volt opciós joga a brazilra, amelyet érvényesített, így Massa kénytelen megelégedni a tesztpilótai üléssel. Ez egyébként azt is megmagyarázza, hogy Eddie Jordan miért tartotta meg a csapatában Szatót. Sanghaj 2004-től Formula–1-es futamnak ad otthont. A 2010-ig szóló megállapodást – hat hónapos tárgyalást követően – a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) párizsi központjában írták alá. Max Mosley, az FIA elnöke elmondta: mindig is szerepelt a tervei között, hogy a Formula–1 mezőnye a világ legnépesebb országában vendégeskedjen. A sanghaji pályáról egyébként azt kell tudni, hogy 5.3 négyzetkilométeren terül majd el, 7 kilométer hosszú lesz és a lelátókon összesen 200 ezer szurkoló foglalhat helyet. Az egyelőre nem dőlt el, hogy a Kínai GP belépésével a vb-sorozat 18 futamos lesz-e, vagy a jelenlegi helyszínek közül törlik valamelyiket a naptárból. Nehezíti a helyzetet, hogy a hírek szerint két év múlva Bahreinben is tartanak F1-es viadalt – mindkét pálya építésének 2004 márciusáig kell befejeződnie. A német Spiegel magazin értesülése szerint a BMW 2005-től saját kocsival indul a Formula–1-ben. A lap úgy tudja, hogy a Williams-istállóval 2004-ben lejáró szerződés meghosszabbítását a német gyár attól teszi függővé, hogy kellő befolyáshoz jut-e az autó megépítésében. A bajor cég vezetői állítólag úgy vélik, hogy saját tervezésű kocsival nagyobb esélyük lenne a világbajnoki címre. A Williams-BMW a vasárnap véget ért idényben 92 pontot gyűjtve a második helyen végzett a Ferrari mögött. Ralf Schumachert igencsak meglepte, hogy csapattársa, Juan Pablo Montoya egy nyilatkozatában kijelentette: a német sokkal durvább vele szemben a pályán, mint bármelyik másik ellenfelével szemben. A kis Schumi elmondta, ha ő harcol egy pozícióért, akkor abszolút nem veszi figyelembe, hogy a csapattársa, vagy másik ellenfele van előtte. Ralf egyébként a csapatáról is véleményt nyilvánított: szerinte elkerülhetetlen lesz, hogy jövőre több kockázatot vállaljon a Williams-istálló, ha méltó ellenfele kíván lenni a Ferrarinak.
Legfrissebb hírek

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
2 perce

Az ETO a katalánok első ajánlatát nem fogadta el a csatárért – jöhet a folytatás

Labdarúgó NB I
16 perce

Elek Gábor a továbbjutás után: Semennyire sem vagyok elégedett!

Kézilabda
32 perce

A nőknél Eb-szereplés volt a csúcspont, a férfiaknál továbbra sincs BL

Minden más foci
54 perce

NHL: 79 gól a szünet előtt; élen a Colorado, befogták a Carolinát

Amerikai sportok
1 órája

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2 órája

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik