De La Rosa: Irvine nélkül, ha kérhetném

R.B. R.B.R.B. R.B.
2002.10.18. 12:38
Címkék
Ekkor még úgy tűnt, szent a béke
Ekkor még úgy tűnt, szent a béke
Ekkor még úgy tűnt, szent a béke
Ekkor még úgy tűnt, szent a béke
Ekkor még úgy tűnt, szent a béke
Ekkor még úgy tűnt, szent a béke
Néhány hete Eddie Irvine nyilvánosan kritizálta csapattársát, és azzal vádolta, hogy Pedro De La Rosa téves információi miatt nem fejlődik a Jaguar csapat. De La Rosa 2001-ben lett Irvine csapattársa a zöldeknél, viszonyuk mára odáig fajult, hogy már nincsenek beszélő viszonyban. A spanyol matador erről eddig hűvösen hallgatott, ám egy hispán rádióadó kérésére kipakolt: - Azok voltak az idény legrosszabb pillanatai, amikor Irvine-nal kellett dolgoznom – fakadt ki De La Rosa. Döntéseiben egyáltalán nem volt következetes, nagyon nehéz volt együttműködni vele. Főleg akkor, amikor a csapatnak nem ment valami jól. Ha a dolgok jól mennek, akkor persze mindenki boldog, de ha felhők gyűlnek a fejünk fölé, akkor egységesnek kellene lennünk, össze kell fognunk. Ez az, amire ő nem volt képes. Az idény elején alig beszéltünk egymással, versenyről-versenyre egyre kevesebbet, ma pedig már egyáltalán nem szólunk egymáshoz. Az évad utolsó futamain pedig már egymás szemébe sem néztünk – panaszkodott az idén egyetlen pontot sem szerző pilóta.
Irvine három évre szóló szerződése idén lejár a Jaguárnál és több, mint valószínű, hogy az ír csapatot vált. De La Rosának még a jövő szezonra érvényes a kontraktusa, és nagyon reméli, hogy azt már Irvine nélkül kezdi meg. – Nem én vagyok az, aki ebben a kérdésben dönt, de azt hiszem nem nálunk folytatja. Legalábbis remélem, hogy nem.
Nekünk sem tisztünk ebben a belső vitában állást foglalni, ám ami az eredményességet illeti, az vitathatatlanul Irvine javára billenti a mérleg nyelvét. A Jaguar idén megszerzett nyolc pontjából ugyanis mind a nyolcat az ír pilóta szerezte (Monzában a harmadik helyen ért célba), és az időmérő edzéseken is tíz-hét arányban jobbnak bizonyult csapattársánál. Ezenkívül mindenki tudja, hogy a Formula-1 Playboyának tartott Irvine néha túlságosan is nagyra nyitja a száját, a csapattársaival azonban eddig sosem volt nagyobb konfliktusa, csupán időről-időre – a maga sajátos modorában – hangot adott véleményének. Képzeljük el, milyen lenne ez a bizonyos "modor”, ha Crazy Eddie 1999-ben megnyeri a világbajnokságot…
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
6 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
6 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
6 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
6 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
6 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
7 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
7 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
7 órája