SAKK - Döntetlen az első parti

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2002.10.04. 20:25
Címkék
Az első partival pénteken kezdetét vette a régen várt nagy találkozó Vlagyimir Kramnyik, és a minden idők legerősebb sakkgépének kikiáltott Deep Fritz között. Az orosz PCA-világbajnok nem bízott semmit a véletlenre, és sötéttel azt a Berlini védelmet választotta, amely a fő erőssége, hiszen az elmúlt években rendkívüli sikereket ért el ezzel a rendszerrel. A FIDE-ranglista másodikjának nem volt könnyű dolga, mivel a gép programozói természetesen betáplálták ennek a változatnak minden apróságát. A játszma meglehetősen egyhangúra sikeredett, miután egyik fél sem tudott számottevő előnyt kicsikarni. A parti mindössze 28 lépésig tartott, a sorozatos cseréknek köszönhetően ugyanis az állás hamar "remiszagú” végjátékba torkolott, ahol már egyik felet sem lehetett hibára kényszeríteni. A nyolcjátszmás párosmérkőzés első felvonása tehát pontosztozkodással ért véget. A következő fordulóra – a szombati szünnap után – vasárnap kerül sor, ekkor Kramnyik a világos figurákat irányíthatja majd.
Legfrissebb hírek

Statisztikák: ha Dél-Korea nyer, azt általában 2–1-es eredménnyel teszi

Foci vb 2026
10 perce

Ladislav Krejcí „nyugdíjazta” Tomás Rosicky dupláját

Foci vb 2026
46 perce

Ami Szonnak nem ment, Hvang In Bomnak igen – Dél-Korea hátrányból felállva darálta be a cseheket

Foci vb 2026
1 órája

NHL: újra nyert, egy lépésre a bajnoki címtől a Carolina

Amerikai sportok
1 órája

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
2 órája

Egy világcsúcs máris másodszor dől meg ezen a tornán

Foci vb 2026
2 órája

Tíz éve Dél-Korea győzött a csehek ellen – videó

Foci vb 2026
3 órája

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik