Capello elégedett - de csak az eredménnyel

R.B. R.B.R.B. R.B.
2002.10.03. 11:13
Címkék
Antonio Cassano 22 méterről fejelt gólt
Antonio Cassano 22 méterről fejelt gólt
Antonio Cassano 22 méterről fejelt gólt
Antonio Cassano 22 méterről fejelt gólt
Antonio Cassano 22 méterről fejelt gólt
Antonio Cassano 22 méterről fejelt gólt
Fabio Capello, az AS Roma edzője örült a Genk ellen megszerzett három pontnak. De csak annak! – Amióta a Románál vagyok, létszámfölényben játszunk a legrosszabbul. Ahelyett, hogy járatnánk, állandóan elveszítjük a labdákat. Az ellenfelet kellene inkább futtatnunk, erre mi folyton előreívelgetünk. Felesleges így rohanni, ha tarsolyunkban sokkal hatékonyabb technikai eszközök is vannak. Ellenben tegnap este nem a játék, hanem az eredmény volt az első. Sőt ez volt az egyetlen, ami számított – mondta a farkasok trénere.
Természetesen a Real athéni pontvesztését is pozitívan kommentálta: Az athéni 3-3 nagyszerű eredmény. Féltem attól, hogy az AEK meglepi a Realt, mivel a görög bajnokság szünetelése miatt a játékosok kipihenhették magukat, és csak a BL-re kell koncentrálniuk.
Capello végül ejtett két szót a cserékről, azaz a gólszerző Cassanóról és Tomicról. Antoniót féltettem kicsit, mert neki inkább az egy-egy elleni játék fekszik. Tomicot pedig azért küldtem be Tommasi helyére, mert technikásabb játékos Damianónál, és létszámfölényben az ő tudása jobban érvényesül.
Az AS Roma a bajnokság után tehát a nemzetközi porondon is kiengedte a kéziféket, és a BL-ben idén először kezdő Totti irányításával megszerezte első győzelmét, és gólját.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
1 órája

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
1 órája

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
1 órája

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
1 órája

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
1 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2 órája