Szobrot kap az öttusa-lovasedző

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2002.09.30. 21:42
Címkék
"Takarékos, észszerű gazdálkodásunkért dicséretet kaptunk a Parlament ifjúsági és sportbizottságának ülésén” – tájékoztatta Lemhényi Dezső elnök a Mező Ferenc Közalapítvány kuratóriumi ülésének résztvevőit. A dicséretet elsősorban azzal érdemelték ki, hogy az 1997 elején százmillió forintos törzstőkével létrehozott Közalapítvány már csaknem nyolcvan millióval segítette a rászoruló versenyzőket, szakembereket, özvegyeket, de így is közel egymillió van folyószámlájukon, holott még emlékezetes kirándulásokat, utazásokat is szerveztek. Napjainkban újabb nagy eseményre készülnek: az Olimpiai Bajnokok Klubja tízéves születésnapját hajókiránduláson ünneplik, és a programra közel ötszáz meghívót postáztak. A Budapest hajó október 26-án, szombaton délelőtt tíz órakor indul a Lánchíd pesti hídfője mellől, és 14 órakor érkezik vissza. A kuratórium segélykérelmek ügyében is döntött. Hozzájárulnak Tóth Béla világhírű öttusa-lovasedző szobrának elkészítéséhez. Három sportembert az állandóan támogatottak közé vettek, köztük Szojka Ferenc 71 esztendős kiváló salgótarjáni labdarúgót, aki ott volt ugyan a helsinki olimpián, de Bozsik József mellett nem jutott szóhoz, s így nem minősülhet olimpiai bajnoknak, nem részesül olimpiai járadékban.
Legfrissebb hírek

Laver-kupa: az európai válogatott nyert Londonban

Tenisz
19 perce

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
59 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
1 órája

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
1 órája

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
1 órája

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
1 órája

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
1 órája

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
1 órája