Vinkler Péter négy éremmel ünnepelte a születésnapját

Két arany-, egy ezüst- és egy bronzérem, no és két világcsúcs 800, illetve 1500 méteren – ez volt Vinkler Péter "termése” a patraszi uszonyos- és búvárúszó világbajnokságon. Az eredménylajstrom "szépséghibája”, hogy a kaposváriak világklasszisa olyan sportágban tündököl(t), amely nem olimpiai sportág lévén nem kap annyi nyilvánosságot és talán elismerést sem, mint mondjuk nem is oly' távoli "rokona”, az úszás. De mint a kedden tizenkilencedik születésnapját ünneplő Vinkler elárulta: az évek során ehhez már hozzászokott. – Nyilván egy búvárúszó világbajnoki aranyérmet nem kísér akkora csinnadratta, mint egy úszó- vagy vívógyőzelmet, de ezért nem neheztelhetek senkire – mesélte Vinkler Péter. – Főként azért, mert az utóbbi időben történtek változások. A minisztérium növelte a nem olimpiai sportágak támogatását, és a hírek szerint a jövőben már a hetvenöt százalékát megkapjuk annak a pénznek, amit egy-egy olimpiai sportág támogatására szánnak. Vagyis jobban figyelembe vesznek bennünket, amit, ha a búvársport eredményességét nézzük, talán meg is érdemlünk.
– Minden idők legeredményesebb világbajnokságát zárták Patraszban, és ebben ön oroszlánrészt vállalt. Számított erre a káprázatos szereplésre vagy önt is meglepetésként érték a sikerek?
– Ebből is és abból is jutott egy kicsi. Ezerötszáz méteren világcsúcstartóként álltam rajthoz, és ezért számoltam is az aranyéremmel. A többi számban inkább azt mondom, álmodoztam a verseny előtt. A nyolcszáz méteren szerzett aranyérem például már meglepetésként ért.
– Gondolom, a világcsúcsok is.
– A nyolcszázas rekord egyértelműen, a hosszabbik távon azért reménykedtem benne, hogy sikerül faragnom az időeredményemből. Úgy érzem, keményen megdolgoztam ezekért a sikerekért.

– Ez hány esztendő munkája?
– Először négyévesen vittek le az edzőmhöz Kovács Lászlóhoz, és ha jól emlékszem már hétéves korom óta napi két tréningen veszek részt. Ahhoz, hogy itt tartson az ember, kell némi fanatizmus és elhivatottság. Főként úgy, hogy tudom, ebből a sportágból nem tudok majd megélni. Még akkor sem, ha a legmagasabb szinten űzöm.
– Úgy tudom, nem volt ez mindig így. Sőt, volt olyan időszak az életében, amikor abba akarta hagyni a versenyzést.
– Igen, tizenhárom-tizennégy évesen nem úgy sikerültek az edzések, a versenyek, ahogyan elképzeltem, és akkor azt mondtam a szüleimnek, hogy nem látom értelmét a folytatásnak. Igazából, nekik és természetesen az edzőmnek, Kovács Lászlónak köszönhetem, hogy itt tartok, ha ők nem álltak volna mellettem, biztos, hogy feladom.
– Egy kétszeres világbajnok, no és két világcsúcs büszke birtokosa hogyan tudja motiválni magát a jövőben?
– Ha arra gondol, nem tett megelégedetté ez a világbajnokság, mindig találok új célokat, amelyek motiválni tudnak. Például nagyon szeretek utazni, világot látni, új emberekkel megismerkedni, és egy-egy világversenyen alkalmam nyílik rá, hogy körbenézzek az országban. Két év múlva Sanghajban rendezik a világbajnokságot, és már csak ezért is érdemes napi két alkalommal "gyűrni” magam a medencében.