A kötelező minimumot adták

Vágólapra másolva!
2002.09.08. 21:14
Címkék
Jól sikerült a csoport két favoritjának bemutatkozása, Franciaország idegenbeli győzelemmel, Szlovénia pedig fölényes hazai sikerrel vette az első akadályt. Igaz, hogy a papírforma nagyjából ezt is ígérte, ám ha figyelembe vesszük, hogy a "kékek” május vége óta nem nyertek meccset, és alaposan leégtek a világbajnokságon, valamint hogy a szlovénok még sohasem kezdtek győzelemmel vb- vagy Eb-selejtező-sorozatot, máris felértékelődik a két győzelem."Micsoda megkönnyebbülés!” – hirdeti a L’Équipe című francia sportnapilap vasárnapi első oldalán, majd a nicosiai mérkőzést értékelve leszögezi: a csapat katasztrofálisan kezdett, sőt, a későbbiekben is csak a kötelező minimumot adta ki magából, és a ritmust többször is elveszítve szerezte meg a három pontot. Igaz – teszi hozzá –, hogy sok sztár hiányzott, elég csak Henry, Trezeguet, Pires, Candela és Barthez nevét említeni. "Tudtuk, hogy többnyire nálunk lesz a labda, és hogy egy jól szervezett ellenfél sorakozik majd fel a túlsó térfélen, ám arra nem számítottunk, hogy korán hátrányba kerülünk. Még az építkezés időszakát éljük, de az, hogy fordítottunk, jelzi, lélekben már megint erősek vagyunk” – jelentette ki Jacques Santini, aki először aratott győzelmet szövetségi kapitányként. "A vereség ellenére jól rajtoltunk, hisz az Európa-bajnokot késztettünk nagy csatára – értékelt Momcsilo Vukotics, a ciprusiak jugoszláv szövetségi kapitánya. – Úgy játszottunk, ahogy kellett, és szerencsére korán vezetést szereztünk. Ilyen játékkal Szlovénia, Izrael és Málta ellen pontokat tudunk majd szerezni.”A szombat esti lapzártánk előtti pillanatokban befejeződött ljubljanai mérkőzésen a máltaiak sokáig jól tartották magukat, és ha Amir Karic nagyszerű beadása után Darren Debono nem emeli át látványosan a labdát saját kapusa felett, igen kemény második félidő várt volna az eltiltott Nastja Ceh nélkül játszó házigazda szlovénokra. Így viszont megkönnyebbültek, és Karic újabb előkészítése után, Siljak révén növelték az előnyüket, a végén pedig Cimirotic is betalált. A házigazdák fölényét két kapufa is jelezte. "Az első félidőben nagy küzdelemre késztettek minket a jól védekező máltaiak, de a szünet után néha már közönségszórakoztatóan játszottunk. Örülök, hogy jól sikerült a felkészülés a franciák elleni rangadóra” – jelezte elégedettségét Bojan Prasnikar, a szlovénok szövetségi kapitánya. "A bíró túlságosan is féltette a hazaiakat, de el kell ismernem, nem csak az ő tevékenysége és a balszerencsés első gól miatt szenvedtünk vereséget” – mondta a máltaiakat irányító német kapitány, Sigi Held.Szlovénia–Málta3–0 (1–0)Ljubljana, 8500 nézőV: Borovilosz (görög). G: Debono (37. – öngól), Siljak (59.), Cimirotic (90.). K: S. Giglio (90.)SZLOVÉNIA: Simeunovic – Bulajic, Vugdalic, Knavs, Karic – Sukalo (Gajser, 74.), Pavlin, Cimirotic, Acimovic (Radosavljevic, 86.) – Siljak (Rakovic, 90.), ZahovicMÁLTA: M. Muscat – Said, J. Chetcuti, D. Carabott, D. Debono, L. Dimech, G. Agius, S. Giglio, Mi. Mifsud (A. Mifsud, 88.), G. Mallia (Bogdanovic, 71.), NwokoCiprus–Franciaország1–2 (1–1)Nicosia, 10 000 nézőV: Fandel (német). G: Okkasz (15.), ill. D. Cissé (39.), Wiltord (52.)
Legfrissebb hírek

Román Superliga: Zsóri Dániel bekerült a forduló álomcsapatába

Légiósok
7 perce

Eltiltása után a Ciklon megérkezett – portré Csao Hszin-tungról, a sznúker új világbajnokáról

Egyéb egyéni
19 perce

Brisbane 2032: új koordinációs elnököt neveztek ki Kirsty Coventry helyére

Egyéb egyéni
56 perce

A Real Madrid már a klubvilágbajnokságra elvinné Trent Alexander-Arnoldot – sajtóhír

Angol labdarúgás
57 perce

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszás: a NOB pótolta Gary Hall Jr. tűzvészben megsemmisült érmeit

Úszás
1 órája

Fitnesz és testépítés: kilenc érem a spanyolországi junior Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kézilabda: brutális sérülés az osztrák bajnokságban

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik