Egy a jelszó: a tartós béke

Egy híján ötven ember özönlött át a határ északi oldaláról: 21 futballista, hat edző, plusz huszonkét kísérőnek, illetve újságírónak mondott személy (gyaníthatóan a nemzetbiztonság mindenre gyanakvó reprezentánsai). A delegáció a két Korea közti politikai feszültség enyhítésére kitalált barátságos futballmeccsre érkezett Szöulba. Hogy kilencven, labdarúgásra áldozott perc jelenthet-e valamit két olyan ország esetében, amelynek határvidéke a világ legjobban elaknásított övezete – nos, ez minimum kérdéses.Tény, a felek mindent megtettek, hogy harmóniát sugározzanak kifelé, nemzeti zászlóik helyett a koreai félsziget egységét szimbolizáló lobogókat lengetett a szél, a himnuszok helyett pedig az Arirang című ősi népdalt énekelték el (ami már csak azért is tűnt ideális megoldásnak, mert az északi himnusz eljátszását törvény tiltja Dél-Koreában…).Maga a mérkőzés amúgy nem hozott nagy játékot: a 60 ezer, diszkréten fészkelődő szurkoló ugyan szorított azért, hogy a sokkal esélyesebb, a világbajnokságon negyedik helyen zárt "hazaiak” feltörjék az északiak védelmét, ám Dzsang Dzsung-hjuk kapus remekelt a lécek előtt. Az is tény, hogy a déliektől hiányoztak az európai légiósok – csak a holland exkapitány, Guus Hiddink érkezett meg, s írt alá egy 2004-ig érvényes tanácsadói szerződést, melynek értelmében évi három-négy meccsen jelenik meg –, továbbá azok sem jöttek el, akik a japán J-League-ben futballoznak. A vb-csapatból hatan léptek gyepre, ám Li Jung-pjo hiába remekelt a középpályán, a csatárok úgymond be voltak oltva góllövés ellen, így a mérkőzés csakis 0–0-val zárulhatott. Amihez a kívülállók pusztán annyit fűztek hozzá: jó volna, ha egyszer az egymásra irányozott rakéták száma is ugyanennyi lenne.Dél-Korea–Észak Korea0–0Szöul, 60 000 néző