A szövetségek várják a póttámogatást

V. D.V. D.
2002.09.06. 21:06
Címkék
A MOB péntek délutáni elnökségi ülése szomorú megemlékezéssel kezdődött. Schmitt Pál, a bizottság elnöke felidézte, hogy pontosan harminc évvel ezelőtt, 1972. szeptember 6-án a Fekete Szeptember szervezet terrorakciót hajtott végre a müncheni olimpiai faluban, amelynek során végül 11 izraeli sportember életét vesztette. Az elnökség egyperces néma felállással adózott az olimpiai játékok elleni szomorú támadás áldozatai emlékének.A napirend első pontjaként a kézilabdázók olimpiai felkészüléséről hangzott el tájékoztatás. Mind a női, mind a férfiválogatott olimpiai részvételében reménykednek. A nőknek a jövő évi világbajnokságon az első öt, a férfiaknak az első hét között kellene végezni az indulás jogáért. Babati Lajos, a MOB marketingigazgatója beszámolója nyomán teljesen megérdemelten részesült az elnökség dicséretében. A saját bevételek növelésére irányuló erőfeszítések örvendetes sikerrel jártak. Az önállóság visszanyerése óta eltelt 12 év alatt 126 céggel álltak szerződéses kapcsolatban, s ez 4.5 milliárd forint támogatást jelentett. A minisztérium által alapított Sportmarketing Kft-vel az eddigiek során akadozott az együttműködés. Sürgős intézkedésre, együttes fellépésre volna szükség a televíziós sportközvetítések ügyében is. Az MTV-vel kötött szerződések lejártak, meghosszabbításuk akadozik, vita van a jogdíjak körül. Az elnökség véleménye szerint az állami sportvezetés és a MOB vezetőinek közösen kellene tárgyalásokat kezdeni a sportközvetítések rendezése ügyében, a sport érdekében.Köpf Károly, a sportért felelős államtitkár-helyettes bejelentése szerint remény van a MOB tavalyi, 400 milliós póttámogatásának újbóli folyósítására. Ebből az első százmilliót a jövő héten már át is utalják. Jókor jön a segítség, hiszen 22 olimpiai sportág már teljes évi támogatását elköltötte, és még csak szeptembert írunk. Aján Tamás főtitkár MOB-elismerések alapítására tett javaslatot, amelyet az elnökség elfogadott. Gyárfás Tamás a 2006-ban esedékes úszó-Eb rendezésére beadott pályázat előkészületeiről adott tájékoztatást. Az új olimpiai uszoda építésének tervét a tárca és a kormány is támogatja.
Legfrissebb hírek

Sérülés miatt kétséges Paquetá játéka a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
21 perce

A BBC kommentátora annyira unta az Elefántcsontpart – Norvégia meccset, hogy a macskája eltűnéséről kezdett értekezni

Foci vb 2026
28 perce

Haaland Oyarzabalt másolta, aztán belőtte ötödik vb-gólját – statisztikák

Foci vb 2026
29 perce

Íme, a francia-svéd meccs kezdői!

Foci vb 2026
38 perce

A franciáknál Mbappé, a svédeknél Gyökeres az előretolt ék

Foci vb 2026
50 perce

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
57 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
1 órája

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik