Diouf sztrájkba lépett

G. P.G. P.
2002.09.05. 20:19
Címkék
A hét végén nemcsak Európában lesz válogatott nagyüzem, Afrika ugyancsak a 2004-ben – Tunéziában – megrendezendő kontinensviadalának selejtezőibe merül. Vasárnap többek között esedékes lesz a szenegáli válogatott fellépése Lesothóban, és a világbajnokságon látottak fényében ez a párharc értelemszerűen jelentős érdeklődésre számíthat. Az átlagosnál nagyobb reflektorfény már most adva van, a csapat legjobbja ugyanis nem hajlandó játszani.El-Hadji Diouf, a vb egyik felfedezettje három hete kezdett el azzal fenyegetőzni, hogy bojkottálja a nemzeti együttest, amennyiben nem hívják vissza a sikerkapitányt, Bruno Metsut. Hogy a francia mesterhez ragaszkodik ennyire, vagy nem jön ki annak utódjával (egykori segítőjével), Abdoulaye Sarr-ral, ez nem derült ki világosan. De nem is igazán vette komolyan senki a "zsarolási kísérletet”, hiszen Diouf korábban minden eszközt megragadott, hogy kifejezze hűségét és elkötelezettségét hazája iránt.A Liverpool által a nyáron szerződtetett támadó azonban nem beszélt a levegőbe: nem jelent meg a válogatott marseille-i öszszetartásán, ehelyett hazautazott Szenegálba. "A legjobb barátomról van szó, nagyon csalódott vagyok. Rettentően haragszom rá” – panaszkodott a BBC-nek Khalilou Fadiga, Diouf csapattársa. Úgy hírlik, szavai a keret többi tagjának véleményét is kifejezik, mindenki cserbenhagyva érzi magát. Így ez a tény még annak lehetőségét is megkérdőjelezi, hogy a "tékozló fiú” esetleg mégis csatlakozzon a társasághoz a mérkőzés előtt, hiszen bármire számíthat, csak barátságos fogadtatásra nem.A szövetségi kapitányt mindez annál is kellemetlenebbül érinti, mert ez a selejtező lesz a bemutatkozása az "oroszlánok” élén. "Egy csapat nem egyetlen játékosból áll. Az persze nyilvánvaló, hogy hiányozni fog egy olyan nagyszerű futballista, mint El-Hadji” – mondta Sarr, aki nem tehetett mást, mint hogy utólag behívta a lensi Abdoulaye Fayét és a monacói Souleymane Camarát. Azért kettejüket, mert a szintén újdonsült liverpooli, Salif Diao – egyelőre ismeretlen oknál fogva – szintén nem utazott el Marseille-be.Jogosan vetődhet fel a kérdés, vajon Diouf bajba kerülhet-e a klubjánál, tekintve hogy a lesothói selejtező miatt engedték el néhány napra, nem pedig egy kis dakari víkendezés kedvéért. (Emlékezhetünk, az előző Afrikai Nemzetek Kupája után az akkor még a Lensban focizó csatárt szintén igazolatlan távolmaradásáért büntették meg.) Nos, a Mersey-partiak vezetősége kiadott egy közleményt, mely szerint Diouf az ő engedélyükkel tért haza, hogy súlyosan beteg mostohaapját meglátogassa. Ami akár igaz is lehet, ám a válogatott és a játékos konfliktusa természetesen ettől még nem oldódott meg.
Legfrissebb hírek

Európába költözik a Győr és a Szeged részvételével zajló amerikai torna

Kézilabda
2 perce

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
5 perce

Völgyi Péter: Ha már a lábukban nincs erő, a szívük vigye őket előre

Kosárlabda
5 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyéremmel hangolt a versenyszezonra

Egyéb egyéni
7 perce

Kiskutya bukkant rá az ellopott Rimet-kupára

Népsport
31 perce

Megvan a magyar válogatott új idegenbeli meze – kép

Magyar válogatott
36 perce

Pádár harmadik, Ábrahám negyedik 200 gyorson az amerikai egyetemi úszódöntőben

Úszás
1 órája

Váradi Benedek a Bosna kiejtése után: Evés közben jött meg az étvágy

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik