Két évvel Athén előtt

G. G.G. G.
Vágólapra másolva!
2002.08.23. 21:54
Címkék
Pénteken, napra pontosan két évvel az athéni olimpia kajak-kenu versenyeinek kezdete előtt intett búcsút hajóinak a magyar válogatott. Dunavarsányból egyelőre Sevillába indult a vonat, hogy több ezer kilométer megtétele után hétfő délután  a repülővel utazó ötvenfős magyar küldöttséggel szinte egy időben  érjen a vb helyszínére. Minden idők legnépesebb mezőnyű világbajnokságán bizonyíthat a világ legerősebb csapata (félreértések elkerülése érdekében: Angyal Zoltán válogatottja).
Kovács Katalin mindhárom hajóosztályban - egyesben, párosban és négyesben - is rajthoz áll Sevillában
Kovács Katalin mindhárom hajóosztályban - egyesben, párosban és négyesben - is rajthoz áll Sevillában
Kovács Katalin mindhárom hajóosztályban - egyesben, párosban és négyesben - is rajthoz áll Sevillában
Kovács Katalin mindhárom hajóosztályban - egyesben, párosban és négyesben - is rajthoz áll Sevillában
Kovács Katalin mindhárom hajóosztályban - egyesben, párosban és négyesben - is rajthoz áll Sevillában
Kovács Katalin mindhárom hajóosztályban - egyesben, párosban és négyesben - is rajthoz áll Sevillában
A sevillaiak az ICF segítségnyújtásának köszönhetik a részvételi rekordot: a Nemzetközi Kajak-kenu-szövetség ugyanis gáláns meghívóként 18 ország költségeit vállalta át, így 66-68 nemzet indíthat majd versenyzőket az augusztus 29-én kezdődő viadalon.
A spanyol rendezők szövetségünknek is hálásak, tudniillik többször jártak nálunk tanulmányúton, és tanácsadóként Füleky Andrást, az 1998-as vb és a 2002-es Eb szervezőbizottságának elnökét is meghívták Andalúziába. Füleky immár távozott az MKKSZ főtitkári posztjáról (augusztustól a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium főosztályvezetője), ám a korábbi felkérésnek eleget téve, Spanyolországban még ő lesz a magyar csapatvezető. A szakember a vb után részt vesz az ICF madridi kongresszusán, ahol némi összegzést vár a föderáció elnökétől: "A német Ulrich Feldhofot négy éve épp Szegeden választották meg, akkor megígérte, hogy új fejlődési irányt mutat sportágunknak, ám túl komoly előrelépést egyelőre nem tapasztaltam…”
Füleky utóda, Schmidt Gábor megmaradt "belügyeinknél”, és saját csapatunkat illetően csakis pozitív véleményt formálhatott a dunavarsányi edzőtábort záró sajtótájékoztatón: "Sokan mondogatják Angyal Zoltánnak, hogy ugyebár a szegedi példát követve a következő világversenyen is tíz aranyat szerez a csapat… Nos, ezt már teljesítettük, hiszen augusztusban a zágrábi ifi és junior Eb-n is hasonló sikert arattunk.”
Maga a kapitány hat-hét aranynál többről sosem beszél, ezúttal – kérdésre válaszolva – az ötkarikás programban szereplő számokra adott prognózist: "Három olimpiai számban jó esélyünk van a győzelemre, s még jó néhány érmet szerezhetünk. Kovács Katalin és Vereckei Ákos tartja kiváló formáját, s a férfi kajak páros és négyes is sokkal többet készült együtt, mint az Európa-bajnokság előtt. Kolonics Györgyről sem szabad megfeledkezni, ötszázon újra remek időket teljesít, így az önbizalma is helyrebillent. Az egyik legkeményebb számban, a K–1 1000 méteren cseréltünk: a Storcz Botond helyén induló Borhi Zsombor visszatérése kapcsán viszont csak annyit mondhatok, ha az első hat hely bármelyikét megszerezi, nekem örömet okoz.”
Legfrissebb hírek

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
32 perce

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
32 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
50 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
56 perce

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
1 órája

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
1 órája

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
1 órája

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik