Polgár Judit szépített

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
2002.08.21. 21:35
Címkék
Két pont bizony nagy különbség. Polgár Judit ekkora hátrányban állt a félidőben, négy játszma után a Bartlomiej Macieja elleni rapid páros mérkőzésen. A magyar sakkozónőnek tehát nem sok lehetősége maradt, kockáztatnia kellett. Nem tudhatni, hogy mitől ijedt meg a lengyel, mivel eltért attól a változattól az első partiban, amellyel a korábbi két diadalát aratta.
Talán attól tartott, hogy a legfiatalabb Polgár lány javítást talált, és így nem akart megkockáztatni egy esetleges blamát. Mint kiderült, Macieja így sem járt jól, miután a sötéttel játszó női világranglista-vezető mindent elsöprő offenzívát indított a világos haderő ellen, amiben a 24 éves nagymester képtelen volt bármiféle ellenjáték kialakítására, melynek következtében el is vesztette a partit. A második összecsapáson harmadszorra választotta Macieja az orosz védelmet. Ebben a játszmában végig kiegyenlített küzdelem folyt, bár az időzavar réme felváltva fenyegette a két játékost. Végül is egyikük akciója sem járt eredménnyel, és a nagy kapkodásban, a 65. lépésben remiben egyeztek meg a felek, miután háromszor alakult ki ugyanaz az állás, ami a szabályok szerint döntetlent eredményezett. A csütörtöki játéknapon a befejező két mérkőzésre kerül sor, amelyen Maciejának egy pont is elég a végső sikerhez.
Legfrissebb hírek

Haalandék az NHL nagydöntőjén jártak

Foci vb 2026
7 perce

Egy világcsúcs máris másodszor dől meg ezen a tornán

Foci vb 2026
35 perce

Tíz éve Dél-Korea győzött a csehek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Dél-Korea–Csehország

Foci vb 2026
1 órája

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
2 órája

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
2 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
3 órája

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik