NB I B: Az első szombathelyi siker - Haladás-Vasas 2-0

A mérkőzésről tudósított: KISS ÁRPÁDA mérkőzésről tudósított: KISS ÁRPÁD
2002.08.18. 20:59
Címkék
GÓLSZERZÔNémeth T. az 53. percben, a védők hibáját kihasználva megszerezte a labdát, és 14 méterről, a balösszekötő helyéről a kapu közepébe lőtt (1–0). Németh T. a 65. percben, miután Nagy László jobb oldalról beívelt labdája átszállt a rosszul helyezkedő védők feje fölött, a jó ütemben érkező középpályás tíz méterről kapásból továbbította a hálóba a labdát (2–0)SÁRGA LAPKaj (Polonkai lerántásáért) a 75., Polonkai (Kaj felvágásáért) a 84. percbenSZÖGLETARÁNY: 9:4 (6:3)Tavasszal még az első osztályban találkozott a Haladás és a Vasas, augusztusban viszont már a második vonalban csaptak össze a felek Szombathelyen. Csakhogy legutóbbi találkozásuk óta mindkét gárda alaposan kicserélődött: az angyalföldiektől meghatározó futballisták távoztak, míg a Haladásban többségi tulajdont szerzett a Lombard vezére, Bíró Péter, aki korábban Tatabányán tevékenykedett. Ezáltal a Lombard FC vezetése is áttette a székhelyét a vasi megyeszékhelyre. Az első játékrészben egyik csapat sem nyújtott maradandót, ebben az időszakban többnyire a két tizenhatos között zajlott a játék. Egyik csapat játékán sem lehetett felfedezni, hogy nem is olyan régen még az első osztályban szerepeltek… Szünet után nagyot változott a játék képe: a Haladás kezdett lendületesebben, és támadásaikat az 53. percben siker koronázta. A gólhoz két dologra volt szükség: az első, hogy a Vasas-védők nagyot hibáztak, a második pedig a gólszerző Németh Tamás szemfülessége és határozottsága. A szombathelyi közönségnek tizenkét percet kellett várni az újabb gólra: a 65. percben egy újabb védelmi hiba a vendég csapat részéről, és ismét Németh Tamás volt az, aki ezért megbüntette őket. A középpályás élt a számára felkínált lehetőséggel, és megszerezte csapata számára a második találatot, ezzel eldöntve a mérkőzés sorsát. MESTERMÉRLEGGlázer Róbert: – Az első félidőben nem játszottunk igazán jól. Szünet után jóval többet tettünk a győzelemért, ezért teljesen megérdemelten tartottuk itthon a három bajnoki pontot.Csábi József: – Úgy érzem, hogy képesek vagyunk a halottakat is feltámasztani. Két óriási egyéni hibából kaptunk gólt, így nem maradt más hátra, mint gratulálni a szombathelyieknek a győzelemhez.
Legfrissebb hírek

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
18 perce

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
7 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
7 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
7 órája

Az írek kikaptak Koszovóban, az osztrákok hajrábeli gólokkal legyőzték Izraelt a B-ligában

Minden más foci
7 órája

Hozták a kötelezőt: győzelemmel rajtoltak a portugálok

Minden más foci
7 órája

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
7 órája