Sportrepülés: Kiss és Laczi a második helyen

KÜHNE LÁSZLÓKÜHNE LÁSZLÓ
2002.08.14. 20:41
Címkék
Az Európa-bajnokság résztvevői kedden tudtak először értékelhető feladatokat végrehajtani. Ekkor adott volt minden körülmény ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjenek a lábról vagy kerékről indítható repülő járműveikkel. Az első feladat navigációs szám volt, amelynek – Nagykanizsáról indulva – Somogyszob volt a fordulója. A másodikban célraszállást kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Az első szám kiértékelése hosszadalmas munkát igényel, a második esetében viszont két kategóriában már ismertek az eredmények. Szerdán ismét navigációs program volt terítéken elsőként, másodikként pedig üzemanyag-takarékossági versenyben mérték össze ügyességüket a pilóták. Ez pedig azt jelentette, hogy adott üzemanyag-mennyiséggel ki tudott nagyobb távolságot megtenni.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
34 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
39 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája