Vincze István még mindig a régi

MOLNÁR JÓZSEFMOLNÁR JÓZSEF
2002.08.03. 23:09
Címkék
Sohasem győzött a Tatabánya a Celldömölk ellen. Az elmúlt évi négy vasi siker még a ma már szombathelyi székhelyű Lombard FC ellenében született. Az új tatabányai csapat egy szintén alakuló gárdával szemben igyekezett bizonyítani. Az első említésre méltó esemény az örökifjú visszatérő Vincze István nevéhez fűződött. A 35 éves középcsatár a 9. percben szerzett vezetést Török József együttesének, noha korábban a Celldömölk két közeli szabadrúgásból is gólt szerezhetett volna. A Tatabánya okosan őrizte előnyét, jóllehet helyzeteket sokáig egyik oldalon sem láthattak a szurkolók. A szünetig egyenlő arányban birtokolta a labdát a két csapat, de az adódó lehetőségeket sem a hazaiak, sem a vendégek nem tudták gólra váltani. A kemény küzdelemben kevés látványos mozzanatot követhetett taps. A szünet után a vendéglátók az újonc Tóth Zoltán révén növelhették volna előnyüket, mégis a Celldömölk szerzett szerencsés gólt: a csereként beállt Jáger Sándor két sikertelen kísérletet követően az 58. percben egyenlített. A középkezdést követően ismét Vincze István villant, ám a csatár csak a kapufát találta el. Ugyanezt tette kicsit később Bozsó Ferenc a tatabányai kapu előtt. A két fiatal csapat helyzetek nélküli küzdelmében több gólt nem született, így maradt a reális döntetlen, aminek inkább a Tatabánya örülhetett, hiszen a város csapata megszerezte első bajnoki pontját a Celldömölk ellen. Igaz, a lefújást követően a tatabányai edzők mégis búskomoran ücsörögtek a kispadon.MESTERMÉRLEG
Török József: – Borzasztóan szégyellem magam. A tatabányaiak egyelőre csak Vincze Pilunak örülhetnek, mert ütőképes csapatunk még nincs.
Horváth Tamás: – A döntetlen reális eredmény, ám ha jobban koncentrálunk, győztesen hagyjuk el a pályát.
Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
38 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
39 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
54 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik