Kick-box: Csábi Bettina világbajnok

LŐRINCZI CSABALŐRINCZI CSABA
2002.07.30. 20:59
Címkék
Csábi Bettina egy fejrúgással a 4. menetben padlóra küldte az olasz Katia Russót. A szicíliai Taorminában megrendezett profi kick-box világbajnoki címmérkőzésen Jánoshalma büszkesége esélyt sem adott a nála nyolc kilogrammal nehezebb ellenfelének.
A küzdelem éjszakáján hét felvezető összecsapás után két vb-címmeccset szurkolhatott végig a Bacigalupo-aréna háromezer fős nézőserege. Az MTA Világszervezet első meccsén a helyi üdvöske, a profi thai-box olasz bajnok, valamint a 60 kg-os súlycsoportban kick-box világbajnok Katia Russo mérkőzött meg többszörös világ- és Európa-bajnok versenyzőnőnkkel, Csábi Bettinával.A tízmenetesre tervezett összecsapás első három menetében óriási csatát vívtak a hölgyek, s úgy tűnt, ha csak egy ponttal is, de mindháromban Csábi a jobb. A negyedik menetben Koller István edző tanítványa kétszer is megsorozta az olasz versenyzőt, majd a menet végén, közvetlenül az egyperces szünet előtt egy jobblábas fejrúgással küldte pihenőre Russót. A szünetet követően Russo már nem jött vissza a ringbe, sőt érkeztek az orvosok, az olaszok pedig mutogatták a másik sarokból: ez bizony kiütés volt. A bírónak nem maradt más hátra, mint győztest hirdetni: Csábi Bettina profi kick-box világbajnok. A gála másik címmeccsét profi thai-box világbajnoki koronáért vívták. Itt sem volt szerencséjük az olaszoknak: a francia-algír Johnny Tancray megfosztotta trónjától Matteo Sciaccát."Tudtam, hogy Katia súlyosabb nálam, mégis meglepődtem, amikor kiderült, hogy legalább nyolc kilóval nehezebb nálam. Erős, technikás ellenfélnek tűnt Russo, tudtam, hogy minden mozdulatára nagyon kell figyelnem, nem szabad tévesztenem. A második menetben egyszer mégis betalált, meg is szédültem. A negyedikben viszont úgy vettem észre, hogy kezd fáradni. Azonnal nekimentem, a fejrúgás után már nem is jött vissza a szorítóba. Nagyon örülök a profi-világbajnoki címnek, keményen megdolgoztam érte. Most már látom, volt értelme a rengeteg kemény edzésnek” – mondta a Szicíliából egy hatalmas serleggel és a profi kick-box világbajnoknak járó övvel hazatérő Csábi Bettina.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája