Zivataros kecskeméti torna

2002.07.15. 20:19
Címkék
A Sportsziget, Agárd és Zánka után vasárnap Kecskemét volt a helyszíne a "Tartsd a Formád – Nők a sportban” akció röplabdaeseményének. Több mint negyvenen jöttek össze a baljóslatú időjárás ellenére a Széktói Strandon, vagyis kilenc csapat indult az újsütetű parkröplabdatornán. Nos, ahogy attól félni lehetett, megjelentek a fekete fellegek, megszólalt az ég is, és a zivatar szétrebbentette az idejüket a strandon múlatókat. A megváltozott körülményeket megsínylette a parkröplabdát űzők csapata: a leszűkült mezőnyben nem tudták lejátszani a tervezett rendszerben a tornát, de a mezőny harmada a dörgés és a zuhé ellenére is végig kitartott. Az eddigi tapasztalatok szerint nincs olyan társaság, amelyik mind a négy állomáson részt vett volna, aminek elsősorban az az oka, hogy az ország más-más részein állítják fel a hálókat a szervezők. Az indulók röplabdatudása is vegyes képet mutat: mintegy negyven százalékukon látszik, hogy legalább iskolai szinten űzte már a sportágat, a másik hatvan százalék pedig igazi műkedvelő. Nos, éppen az a cél, hogy minél több ilyen amatőrt mozgasson meg az akció, általuk – és a füvön játszott parkröplabda által – tovább népszerűsödhet az anyasportág. A következő fordulóra három hét múlva, augusztus 4-én Győrben kerül sor.
Legfrissebb hírek

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
2 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
10 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
18 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
19 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
30 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
1 órája

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik