Tizenhatodikok a magyarok

2002.07.14. 20:19
Címkék
Nem sok, mindössze tizenöt század hiányzott hozzá, hogy a magyar válogatott valóra váltsa a szakvezetők előzetes, legmerészebb álmait, azaz bejusson a legjobb tizenöt közé a New Orleans-i világbajnokságon.A második versenynapot a 17. helyről kezdték Fekete Annamária tanítványai, akikre – magyar idő szerint vasárnap hajnalban – ezúttal a két labda, három kötél gyakorlat várt. A csapat mindössze egy helyen változott a nyitónaphoz képest, Weininger Mildred helyére Sike Nóra került a kvintettbe, mely összességében megfelelően mutatta be gyakorlatát, és öt század híján 19 pontot kasszírozott a nem éppen lágyszívű bíráktól.Utóbb kiderült, mindez az összetettben a 16. helyet jelentette a mieinknek, éppen hogy csak lemaradva a franciák mögött.Jóval nagyobb különbséggel söpörte be viszont az aranyat a viadal abszolút favoritja, az orosz válogatott, mely ugyan a második napi összevetésben az olaszok mögé szorult, összetettben viszont majd másfél pontot vert az ezüstérmes fehéroroszokra – a bronz a görögöknek jutott.Hétfőn a szerenkénti döntőket rendezik, a magyarok számára azonban már befejeződött a világbajnokság, a finálék során már csak a lelátóról izgulhatnak.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: négy magyar bokszol éremért Szófiában

Minden más foci
4 órája

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
4 órája

Férfi röplabda Eb: Belgiummal és Szlovéniával teljes a legjobb nyolc mezőnye

Röplabda
4 órája

Kísérleti fázis – Patai Gergely publicisztikája

Atlétika
4 órája

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
5 órája

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
5 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
5 órája