Pálinkás kvótára hajt

2002.07.14. 20:17
Címkék
Egyre lehangolóbb látványt nyújt mind a lahti, mind a hollolai lőtér a világbajnokság utolsó napjaiban. A korábbi nyüzsgésnek nyoma sincs már, hiszen a legtöbb ország küldöttsége, amint végzett a versenyével, hazautazott. Vagyis a rendezők azon törekvése – és ezt nem a finnek találták ki, évek óta így működik –, hogy minél jobban elnyújtsák a programot, mert annál tovább maradnak a résztvevők, ergo annál több bevételhez juthatnak a házigazdák, nem tesz különösebben jót az eseménynek. Az még hagyján, hogy a lelátók üresen konganak a verseny ideje alatt – bezzeg az első héten, szinte keresni kellett a szabad helyeket –, na de hogy az eredményhirdetéseknél is csupán gyér taps jusson az érmeseknek, az mégiscsak szomorú. Pedig más sportágakkal ellentétben a sportlövészet legtöbb fegyvernemében nem évente, hanem csupán négyévente rendeznek világbajnokságot – akárcsak a futballban –, így ha valakiknek, a győzteseknek itt is kijárna a tisztességes ünneplés…
48. világbajnokság, Lahti
(92 ország, 2084 induló)

Férfiak. Központi gyújtású pisztoly (30+30 lövés, 25 méter). Csapat (19). Világbajnok: Dél-Korea (Park Bjung Tek, Li Szang Hak, Kim Szung Dzsun) 1760, 2. Norvégia (Petter Bratli, Paal Hembre, Erik Baekkevold) 1747, 3. Ukrajna (Alekszandr Petriv, Oleg Tkacsev, Roman Bondarjuk) 1743, 4. Kína (Csün Jong-te, Liu Ja-tung, Csang Peng-huj) 1741, 5. Egyesült Államok (J. Bickar, D. Szarenski, G. Saylor) 1731, 6. Oroszország (M. Nyesztrujev, Sz. Poljakov, A. Gurjanov) 1730
48. világbajnokság, Lahti
(92 ország, 2084 induló)

Férfiak. Központi gyújtású pisztoly (30+30 lövés, 25 méter). Csapat (19). Világbajnok: Dél-Korea (Park Bjung Tek, Li Szang Hak, Kim Szung Dzsun) 1760, 2. Norvégia (Petter Bratli, Paal Hembre, Erik Baekkevold) 1747, 3. Ukrajna (Alekszandr Petriv, Oleg Tkacsev, Roman Bondarjuk) 1743, 4. Kína (Csün Jong-te, Liu Ja-tung, Csang Peng-huj) 1741, 5. Egyesült Államok (J. Bickar, D. Szarenski, G. Saylor) 1731, 6. Oroszország (M. Nyesztrujev, Sz. Poljakov, A. Gurjanov) 1730
A magyar csapat létszáma is igencsak lecsökkent vasárnapra, férfi futócélosaink ugyan még Finnországban töltötték a napot – egy kis városnézés és a hajnali hazautazásra való rápihenés szerepelt a terveik között –, ám hétfőtől csupán a gyorstüzelő pisztolyos Pálinkás Lajos képviseli színeinket, akivel a pisztolyos szakágvezető Tesánszki Mihály és Hammerl László szövetségi kapitány tart ki a "végsőkig”, azaz a keddi zárónapig. Amikor is kiderül, ki szerzi meg a vb-n kiosztott 65 olimpiai kvótából az utolsó kettőt. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy Pálinkásra csöppet sem vár könnyű feladat, hiszen az idei Világkupákon eddig mindössze négyen – két kínai, egy német és egy bolgár lövő – kaparintották meg az athéni repülőjegyet, így aztán olyan neves vetélytársakkal, mint amilyen a háromszoros olimpiai bajnok Ralf Schumann kell felvennie a versenyt.
Legfrissebb hírek

Nincs döntés a kétszer 15 perc hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
7 perce

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
29 perce

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
49 perce

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
1 órája

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
1 órája

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik