Crespo cserélhet Batistutával

2002.07.14. 21:14
Címkék
Vasárnap reggel kisebb földrengést okozott Rómában egy átigazolási hír, amely szerint Hernan Crespo el akarja hagyni a Laziót, és hogy ne kelljen elköltöznie az olasz fővárosból, készen állna arra, hogy a rivális AS Romához szerződjön. Az értesülést az olasz kommentátorok gyorsan "továbbgondolták”, és arra jutottak, hogy a Roma egy másik argentin válogatott csatárt, Gabriel Omar Batistutát – és "némi” készpénzt – adna Crespóért cserébe, majd megtoldották azzal, hogy hozzáfűzték a két edző valószínűsíthető véleményét a "fogolycseréről”: Roberto Mancini, a Lazio új szakvezetője örömmel fogadná Batigólt, aki tervei szerint az Udinesétől megszerzett Muzzit válthatná föl a meccsek utolsó 20-25 percében, míg Fabio Capello korábban már többször is elismerően nyilatkozott Crespóról. A Roma trénere szerint az argentin és Montella nem hasonlítanak egymáshoz, hanem kiegészítik egymást. (Kérdés persze, hogy mit szólna a mezcseréhez a két szurkolótábor.)Egyesek azt is tudni vélik, hogy Crespo miért akarja elhagyni a Laziót: állítólag nagyon felháborította Claudio López nyilatkozata, amelyben honfitársa és klubtársa – aki egy televíziós felvétel közben azt hitte, hogy nem működnek a kamerák – őt és Batistutát okolta az argentin válogatott rossz világbajnoki szerepléséért. (Igaz, Lopez azóta már mindenkitől elnézést kért.) "Én örömmel maradok a Lazio játékosa, de tudom, hogy a klubnak pénzre van szüksége, ezért könnyen előfordulhat, hogy napokon belül eladnak” – nyilatkozta Crespo szombaton, amikor még "csak” arról volt szó, hogy a Real Madrid érdeklődik iránta.Szintén a Lazióval (és a Barcelonával) kapcsolatos hír, hogy spanyol források szerint "érik” a Rivaldo–Mendieta csere, és hogy szombaton Rómában látták Rafael Márquezt, a Monaco és a mexikói válogatott középhátvédjét, akit akkor igazolnak le a kékek, ha sikerült eladniuk Alessandro Nestát.A Juventus sem tétlenkedett a hét végén: a zebramezesek gyakorlatilag megegyeztek a Leedsszel Olivier Dacourt átigazolása ügyében. A hírt Bruno Satin, a francia középpályás menedzsere jelentette be, aki hétfőn vagy kedden érkezik meg Torinóba, hogy aláírja a szerződést, amelynek értelmében a Juve 16.5 millió euróért szerzi meg Dacourt-t.Végül még egy "angolasz” hír: a Parma egy évre kölcsönadta a francia Martin Djétou-t a Fulhamnek.
Legfrissebb hírek

Nincs döntés a kétszer 15 perc hosszabbításban, a Hollandia–Marokkó meccsen is tizenegyespárbaj dönt

Foci vb 2026
6 perce

Videó: Diop a 91. percben mentette hosszabbításra a hollandok elleni meccset

Foci vb 2026
28 perce

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
48 perce

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
1 órája

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
1 órája

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik