A Valencia Portillót is várja

2002.07.14. 21:16
Címkék
Valenciában továbbra is egy középcsatár megszerzése az elsődleges cél, és a legújabb információk szerint a bajnokcsapat ismét bejelentkezett Javier Portillóért. Állítólag Jaime Ortí, a Turia-parti klub elnöke a Real Madrid fiatal tehetségének az asztalára már le is tett egy kilencmillió eurós, öt évre szóló szerződést, valamint egy madridi ügyvédi iroda címét. Ez utóbbit azért, mert a királyi gárda 15 millió euróban szabta meg a csatár értékét, holott a spanyol sporttörvényben benne foglaltatik, hogy aki csak 60 ezer eurót keres egy évben –miként Portillo is –, annak nem lehet ilyen magas a kivásárlási ára.A játékos és a klub között június 23-án kezdődött el a párbeszéd, amikor egy valenciai vezető ellátogatott a másodosztályba jutásért vívott Real Madrid B–Espanyol B mérkőzésre, amely után nagyon komoly ajánlattal lepte meg Portillót: harmincszorosára, azaz évi 1.8 millió euróra emelnék fel a fizetését, és biztosítanák számára a nagycsapatban való folyamatos szereplést, természetesen a Bajnokok Ligájában is. Mindemellett az is húzóerőt jelenthet, hogy amikor Portillo 10 évesen a Real Madridba került, Vicente del Bosque mellett Rafa Benítez, a Valencia jelenlegi edzője volt a trénere, akivel azóta is tartja a kapcsolatot. És hogy mire ez a nagy érdeklődés a Valencia részéről? Nos, Portillio 20 évesen elmondhatja magáról, hogy minden korosztályban gólkirály tudott lenni, és az eddig lőtt 397 hivatalos gólja jóval felülmúlja a legendás Emilio Butragueno, sőt, a jelen legnagyobb spanyol sztárjának, Raúlnak is a hajdani "termését”. A csatár az elmúlt évadban– amelyben összesen 47 találatot ért el – már játszott a Real nagycsapatában, sőt, a Panathinaikosz elleni BL-meccsen egy hatalmas góllal Európának is bemutatkozott.Mindeközben a Barcelonánál semmi sem biztos: Riquelme még mindig nem érkezett meg, Rivaldo helyzete eldönthetetlen, elképzelhető, hogy egy unión kívüli játékost kölcsönad a klub, és a legújabb, hogy Carles Puyol elégedetlen az új szerződéstervezetével. "Nem győzött meg az az ajánlat, amelyet a Barcelona tett a szerződésem meghoszszabbításáról” – nyilatkozta a bekk, akivel feltehetően a jövő héten folytatják a tárgyalásokat az egyesület vezetői. Puyol jelenleg 900 ezer eurót keres egy évben, a kivásárlási árát 24 millió euróra taksálják, azaz Európa legnagyobb klubjai – beleértve természetesen az ősi rivális Real Madridot is– számára nem elérhetetlen a megszerzése, amennyiben nem jut egyezségre a Barcával, arról már nem is beszélve, hogy a Juventus már régóta, míg az Internazionale a közelmúltban, a vb-n vetett szemet rá.
Legfrissebb hírek

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
10 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
11 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
18 perce

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
26 perce

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
46 perce

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
48 perce

Hollandia 23 vb-meccs óta nem kapott ki a rendes játékidőben, de ezúttal is búcsúzott

Foci vb 2026
1 órája

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik