Real Madrid: középhátvéd és csatár kell

2002.07.10. 12:08
Címkék
Kell egy csapat – mondta Minarik Ede, és ezt hangoztatta Florentino Perez, a Real Madrid elnöke is, amikor megválasztása után Figót és Zidane-t a spanyol fővárosba csábította. A Real Madrid idén még nem igazolt világsztárt, de a világ leghíresebb labdarúgóklubja mindent elkövet az erősítésért.- Középhátvédet és csatárt szeretnénk szerződtetni - ismerte el Jorge Valdano sportigazgató. A Real az olasz Alessandro Nestát és a brazil világbajnok Ronaldót "nézte ki", de egyelőre úgy látszik, hogy egyik üzlet sem realizálódik. Valdano szerint az sem jelentene gondot, ha sikertelenek lennének a kísérleteik az átigazolási piacon, mert így is elég erős a keret.- Elégedettek vagyunk Fernando Morientesszel, de nem ártana, ha komoly riválist kapna a csatársorban. Az is igaz, hogy a legutóbbi idényben "mélyvízbe dobott" Javier Garcia Portillo túlteljesítette az elvárásokat, így nem aggódunk a jövő miatt. A védősorba Manuel Sanchis és Aitor Karanka távozása miatt kell új ember, bár továbbra is bízunk Fernando Hierróban. Ráadásul Francisco Pavón sokat ígérően mutatkozott be az elmúlt szezonban.Szó se róla, Minarik Ede csapatával, a Csabagyöngyével ellentétben a Real nem panaszkodhat sikereire, hiszen az elmúlt öt évben háromszor nyerte meg a Bajnokok Ligáját.
Legfrissebb hírek

Tizenkilenc góllal legyőztük a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
5 perce

Simeone szép szavakkal mondott köszönetet Griezmann-nak, „de ha nem futsz eleget, lecseréllek”

Spanyol labdarúgás
8 perce

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
20 perce

Otthonra talált Magyarországon a gyorsasági motorsport csúcskategóriája

Egyéb autó-motor
37 perce

Fájó vereséggel zárta az alapszakaszt a Topolya

Minden más foci
41 perce

Kós Hubert: Ha Magyarországnak kell egy mellúszó, akkor mellúszásban fogok fejlődni

Úszás
42 perce

Udvardy Panna az első fordulóban búcsúzott Linzben

Tenisz
57 perce

Férfi kézilabda BL-rájátszás: Kielce–Szeged visszavágó

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik