A hamisított szerződés

Gyönyörködtünk Ronaldo megmozdulásaiban, Ronaldinho lendületes cselekkel színezett vágtáiban, és közben elfeledkeztünk arról, hogy nekünk, magyaroknak miért nincsenek évek óta nemzetközileg is elismert csatáraink. Mondtuk, mondogattuk, hogy majd ebből, majd abból a fiatalemberből igazi sztár lehet, lelkesedve figyeltük, figyeljük Torma Gábor, Horváth Ferenc, Kabát Péter, majd Gera Zoltán pályafutását, abban a reményben, hogy hátha közülük valamelyik… Kabát Péter a Vasasban a gólkirályi címig jutott, azaz ő aztán tényleg tehetséges, gólveszélyes, erőszakos labdarúgó, aki talán valóban kiemelkedő pályafutást futhat be.
Mindehhez csak az kellene, hogy valóban klasszis csapathoz kerüljön. És itt vagyunk bajban mi, magyarok, hiszen mikor jöhet el az a pillanat, amikor egy magyar tehetség húzza fel a Bayern München, az Arsenal, a Liverpool vagy mondjuk a Barcelona legendás dresszét. Így aztán, amikor mondjuk éppen Kabát Pétert szerződteti a török Göztepe Izmír, akkor legyintünk: na hova került – pedig, tessék, Törökország jelen pillanatban a világ harmadik legerősebb válogatottja. Aztán legyintünk akkor is, amikor ugyanez az ifjú csatár Bulgáriába teszi át a székhelyét, pontosabban a Levszki Szófia csapatához igazol. Legyintünk, hiszen mit nekünk Bulgária, mit nekünk bolgár futball.
Pedig bizony talán még tőlük is szépen le vagyunk maradva.
Szóval maradjunk Kabát Péternél, akivel kapcsolatban marad a kérdés, hogy valóban sikerül-e míves karriert befutnia. Tudniillik a tízszeres válogatott a korábbi hírekkel ellentétben otthagyja Bulgáriát, nem marad a Levszkiben, sőt nem megy egy házzal odébb a rivális CSZKA-hoz sem. Kabát Péter hiába volt sztár Szófiában, rosszkedvűen hagyja ott a balkáni országot, ahol "balkáni módon” jártak el vele, és keverték botrányba…
Nézzük tehát Kabát Péter történetét, előbb némi bevezetővel a világbajnokságról…
– Fantasztikus volt a világbajnokság, fantasztikusak voltak a brazilok és fantasztikus volt Ronaldo – lelkendezett a brazil–német döntő lefújása után Kabát Péter. – A brazil csatár a nagy kedvencem, és most újfent meggyőződhettem arról, hogy gyors, lendületes, gólérzékeny, a pályán remekül lát és tökéletes a fizikai felépítése. Amikor többször is súlyosan megsérült, biztos voltam abban, hogy látom még a pályán, egyszerűen azért, mert a futballvilágnak szüksége van rá, annyira különleges egyéniség. Meggyőződésem, hogy Ronaldinho hasonló karriert fut majd be, mint ő, de egyelőre még Ronaldo a jobb.
– A világbajnokságon végig a braziloknak drukkolt?
– Az elején azt mondtam magamnak, hogy Argentína, Brazília és Portugália közül kerülhet ki a győztes. Mindhárom válogatottat szeretem, úgyhogy végül is nem csalódtam. Remek meccseket láthattunk, és számomra sokáig emlékezetes marad ez a világbajnokság.
– Most kellene feltenni azt a kérdést, hogy a magyar válogatott mire ment volna Japánban és Koreában, de úgyis tudom, mit mondana…
– Hát, ha lehet, akkor inkább nem mondanék semmit… Illetve talán csak annyit jegyeznék meg, hogy a nekünk a németektől nyolc gólt kapott Szaúd-Arábia ellen is meg kellett volna küzdenünk a sikerért.
– No, ha jól tudom, ön most éppen a tárgyalóasztal mellett "küzd”, hiszen választania kell a Levszki és a CSZKA ajánlata között. Döntött már?
– Igen, döntöttem. Elhagytam Bulgáriát.
– Tessék?! Néhány napja még arról volt szó, hogy marad Szófiában, vagy rosszul tudom?
– Nem. Valóban tényként kezeltem, hogy nem kell újra költöznöm.
– Akkor mi történt?
– A Levszkivel bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhettem, hétszer találtam be az ellenfelek kapujába, adtam tíz gólpasszt, márciusban engem választottak a hónap legjobbjának, ahogy mondani szokták, futott a szekér. Aztán véget ért a szezon, és a menedzserem, Vörösbaranyi József legalább tízszer utazott ki a bolgár fővárosba, hogy újra meg újra tárgyalóasztalhoz üljön a Levszki tulajdonosaival. Ám hiába. Az egyezség csak nem akart megszületni.
– Gyanítom, az a fránya pénz állt a dolgok hátterében…
– Valami olyasmi… A bolgár klubvezetők nem voltak igazi partnerek a tárgyalásokon. Ezt megneszelték a CSZKA-nál és a Liteksznél, és bár az utóbbi csapathoz nem akartam elmenni, a CSZKA ajánlata viszont vonzónak tűnt. Gyakorlatilag mindenben megegyeztünk, amikor valami elképesztő eset történt. Amikor a bolgár klubok vezetői egyezkedni próbáltak az átigazolásomban, egyszer csak a Levszki oldaláról előkerült egy egészen furcsa papír. A dokumentumban az állt, hogy engem kétezer-három június harmincadikáig szerződés köt, így nem igazolhatok sehová. Megdöbbenve néztem ezt az okmányt, hiszen én mindössze fél évre köteleztem el magam ehhez a klubhoz. Nyilvánvaló volt számomra, hogy hamisítvány a szerződés, amelyen ott díszelgett ugyan a nevem, csakhogy valaki más írta alá. Elképzelni sem tudtam, hogy ilyesmi manapság előfordulhat.
– Áll a bál?
– Botrány volt és van, még mostanában is hívogatnak a bolgár újságírók. A menedzserek a FIFA segítségét kérték, és a nemzetközi szövetségnél nekem adtak igazat. Ezzel egyszersmind nyilvánvalóvá vált, hogy ott kell hagynom Bulgáriát, és így lőttek a CSZKA ajánlatának is. Mint megtudtam, a Levszkinél azért folyamodtak ehhez a módszerhez, mert óriási presztízsveszteség lett volna, ha a rivális klubhoz igazolok.
– Nem bánta meg a bolgár kalandot?
– Ugyan már! Remek szezont zártam, sok-sok sikerrel a hátam mögött jöhettem el Bulgáriából. Az olaszországi nyaralás után pedig ismét edzésbe állok.
– Hol?
– Itthon és egyedül, azonban reális esélyem van arra, hogy Görögországban, Németországban vagy Franciaországban folytassam. Persze mindezt még nem akarom elkiabálni, mert a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy egy játékos-pályafutásban micsoda furcsa kanyarok vannak. Egyelőre tehát csak az a biztos, hogy külföldre vágyom.