Így látta Vitray Tamás

Vágólapra másolva!
2002.06.24. 21:01
Címkék
Ünnepélyesen kijelentem, hogy elfogadom: a bírók, ilyen-olyan "magasabb” szempontok miatt, szándékosan tévednek! Kedvenc sportnapilapom ugyan igen tárgyilagosan két lehetőséget latolgat. Az egyik, hogy a bíró egyes meccseken "a FIFA instrukciói alapján fúj”, a másik, hogy "a játékvezetők és partjelzők zöme egész egyszerűen nem érti a dolgát”. Fel is sorolnak több példát, így a japán–orosz, a dél-koreai–portugál, –olasz és –spanyol meccset emlegetik, valamint a német játékos kezezését a gólvonalon az amerikaiak elleni mérkőzésen. Megtudjuk, hogy vagy a házigazda (itt Dél-Korea), vagy "a sportdiplomáciában erősebb országok csapatai húznak hasznot”. Mint fentebb jeleztem, elfogadom az érvelést, de nem tudom, hogyan zajlik mindez. És azt sem, hogy ki végzi az eligazítást. És mit mond? Ugye, naiv vagyok? De mégis, hogyan veszik rá a bírót, hogy megoldja a feladatot? Mit kaphat, ha megteszi? Pénzt adnak érte? Vagy itt van csakugyan a legnyilvánvalóbb példa, az a bizonyos spanyol fejesgól a hosszabbítás elején. Itt is kérdések sorjáznak bennem. A partjelző felvágta a zászlaját, amikor Joaquín a labdát megrúgta. Azt láttam, hogy a partjelző tévedett, a labda bent volt a pályán, noha érintette a vonalat. De hogyan tudott szándékosan tévedni, hogy sejthette, hogy a beadásból gól lesz?! A vezetőbíró is fújt a beintés nyomán, és a labda még mindig nem volt a hálóban. Hogy csinálta, miféle mágia ez?Csakugyan a minden hájjal megkent Blatter állna a dolog mögött, ahogy az összeesküvés-elmélet hívei állítják? Így hálálja meg a dél-koreai FIFA-alelnök kiállását, amikor az hozta neki az ázsiai FIFA-tagok szavazatát az elnökválasztáson? De jó volna erre a sok kérdésre biztos választ, bizonyítékot kapni! És, ha csakugyan ennyi alattomos szempont vezérli a bírókat, akkor nyilván mindegy is, hogy ki vezet. A felkészültre még könnyebb rábízni az ilyen kényes feladatot, mert az ügyesebben végzi a piszkos munkát. Vagyis ha mindezek az állítások valósak, ha csakugyan nem a felkészültség, hanem az erkölcstelenség, a korruptság foka a mérce, akkor ne gyakorlatlan egyiptomi, maldív vagy gaboni vezessen.Olvasom, hogy a FIFA nem veszi komolyan a vádaskodást, és úgy tekinti, mint némely kiesettek ravasz hazai védekezését, hogy elhárítsák a szurkolók haragját meg a felelősséget. Az is elhangzott FIFA-körökben, hogy tán a videót kéne segítségül hívni. "Az lenne aztán csak csuda világ!” – olvasom. Van azután egy példa is: "Megy a meccs, a partjelző lest int, ez természetesen nem tetszik a támadóknak, kérik, nézzék meg a videót. A védők szerint később kint volt a labda, nosza videózzunk újfent…” És így tovább. Következtetés: a nézők tíz perc után megunnák, és elmennének haza. Ez alighanem igaz lenne, ha így lenne. De a példát már nem a FIFA-ban találták ki! A videó nem szavazás útján lépne működésbe, csakis a játékvezető döntésére, és csakis az ő használatára. Ha nem veszi igénybe, ám tévesen döntött, és ez utólag éppen a videó segítségével ki is derül (mint a Joaquín-féle beadás esetében), felelősségre vonható, és akár örökre is "felmenthető”. Arról sincs szó, hogy mostantól minden pályán, minden mérkőzésen videorögzítést kell alkalmazni. De egy világbajnokságon, ahol a videotechnika valamennyi vívmánya jelen van?!Persze könnyen meglehet, hogy csakugyan nem lenne türelme a nézőnek, ha egyszer, nagyon rossz esetben kétszer, amikor például gólról kell dönteni, megnézné a játékvezető a videóra rögzített és perdöntő képet. Megunná és hazamenne. Elhiszem.Istenem, de jó volna tudni, hogy az NHL jégkorongmérkőzésein, vagy az NFL amerikaifutball-találkozóin hogyan érték el, hogy a közönség meg se moccanjon, ne unatkozzon, amíg a bíró a videót nézi. Azt már kissé szégyenkezve, nagyon halkan suttogva mondom, hogy az utóbbiban a vezetőbírónak mikrofonja is van, amit maga kezel, és amelynek segítségével döntéseit röviden meg is indokolja.Á, nem komoly dolgok ezek… Vezessen minden meccset Collina!
Legfrissebb hírek

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
7 perce

Mészáros Zalán a paksiakkal elért hatoslottó-nyereményről is beszélt a Nemzeti Sportrádiónak

Kosárlabda
11 perce

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
21 perce

Strandkézilabda Eb: női válogatottunk bejutott a középdöntőbe

Kézilabda
24 perce

Megvan Pogacar 100. profi győzelme, de Van der Poel megőrizte a sárgát

Kerékpár
36 perce

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
38 perce

Elkészült az NB III csoportjainak beosztása

Labdarúgó NB II
48 perce

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
58 perce
Ezek is érdekelhetik